Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Szerelmes évek Szerelmes évek 100%

Kőrösi Zoltán a Szerelmes évek – Gyávaság c. könyvének megjelenése alkalmából mondta: „Ebben a regényben a saját generációm választásait, determinációit akartam megmutatni. Azt, hogy mit jelentett, jelenthetett a boldogulás, mi volt az, amit erről nekünk tanítottak és tudni engedtek. Mit jelentett a beolvadás, a hallgatás, a megalkuvás, vagy éppen az ellenszegülés, visszabeszélés, lázadás. Mit örökölhettünk ebből és kitől. Ne tagadjuk el: ebben az országban, a mi országunkban generációk éltek úgy, hogy valójában csak túlélni akartak. Nem tanulták meg, mit jelent boldognak lenni. Ez egy rettenetes örökség, amivel el kell számolnunk. Ez a regény a gyerekkorom idejéről, a hetvenes évekről, a létező szocializmusról akar beszélni. Arról a történelem nélküli, szürke gomolygásról, amiben akkor gabalyodtunk. Végül rendhagyó családregényként három generáció történetét írtam meg, mintegy száz év regényét. Beszélni pedig a boldogság lehetőségéről akartam.”

Vajon le lehet-e írni a hetvenes éveket? Vajon meg lehet-e írni a történetek nélküli, létező szocializmus történeteit? Efféle kérdésekre keresi a választ a rendhagyó, nyugtalanító családregény, melyben három generáció sorsa olvad össze nagyszabású, példázatos történetté.  A regény kísérletet tesz a történet nélküli hetvenes évek megjelenítésére, magyarázatot keres a boldogulásnak és túlélésnek hitt életutakra, miközben azt kutatja, hogy miként simulhattak az egyéni gyávaságok és bátorságok, szerelmek és magányok a történelmi fordulatok sokaságába.

Ez a családregény – amely sok szempontból Kőrösi Zoltán nagy sikerű könyve, a Milyen egy női mell? című regény folytatásának is tekinthető - három generáció sorsát, közel száz év magyar történetét kíséri végig. Középpontjában a létező szocializmus évtizedei állnak: a túlélés, beolvadás, boldogság és megalkuvás kérdései.

pályázati adatok

partner
Kőrösi Péter
pályázat típusa
Cserés Miklós
pályázat éve
2016
támogatás összege
3 500 000 Ft

alkotók

műfaj
Magyar irodalmi hangjáték sorozat
rendező
Csizmadia Tibor
író
Kőrösi Zoltán
szövegkönyv
Perczel Enikő
dramaturg
Perczel Enikő
szerkesztő
Csizmadia Tibor
zenei szerkesztő
Hortobágyi László
további alkotók
Borbélyné Szupper Edit - gyártásvezető
szereplők
Láng-Vranik Annamária - Gyermek
Máté Gábor - Sándor
Ember Márk - Walter
Bozó Andrea - Márkus Gizella
Ágoston Péter - Pap, Hadnagy, Szegedi diák
Mészáros Máté - Márkus Géza, Hidegkuti
Hegedűs D. Géza - Jóska bácsi, Miska
Bertalan Ági - Magda
Fekete Györgyi - Lizi néni, Laposáné, Nővér
Takács Kati - Kertész Gizella
Bezerédi Zoltán - Kertész Áron, Béndek, Orvos, Szomszéd
narrátor
Kaszás Gergő
hangmérnök
Drobek Attila

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Kaneta Produkció kft.
producer
Kőrösi Péter
gyártás tervezett ideje
2017.10.01-2017.12.15

technikai adatok

játékidő
242'45"

forgalmazási adatok, díjak