Róma – Cinecittà magyarul: 1925-1945 A művészet-, irodalom- és filmtörténetben többnyire külföldi alkotások magyar művekre gyakorolt hatásáról szokás beszélni. A harmincas-negyvenes években azonban ennek fordítottja igaz. Előbb a magyar bestseller- és színműirodalom, később a magyar filmkomédiák hatottak az olasz filmgyártásra. A harmincas évek elején magyar irodalmi hatásra születtek meg az olasz filmgyártásban a „mesék az írógépről” típusú szerelmi karriertörténetek. Olaszországban a filmtörténészeket már évtizedek óta foglalkoztatja a magyar hatásra készült magyar stílusú olasz filmkomédiák titka. Az olasz filmgyártás központjában, a Cinecittában, először 1925-26-ban hangzott el magyar szó, majd húsz éven keresztül, 1925-től 1945-ig „beszélt magyarul”. Az akkor készült filmeket; érdemes az olasz-magyar kultúra történetének gyakran méltatlanul elfelejtett emlékeiként tanulmányozni. A II. világháború éveiben az amerikai filmek kiszorulása miatt a magyar filmek egyre nagyobb számban jutottak be az olasz filmpiacra. Több mint ötven magyar filmet játszottak az olasz mozik, s ezeken kívül jó néhány a Velencei Filmfesztivál programjában szerepelt. Az olasz alkotók utánozni kezdték a magyarokat, s az olasz filmgyártásban a magyar filmkomédiák hatására külön műfaj született, amelyet Francesco Bolzoni, olasz filmtörténész nyomán „la commedia all’ungherese” néven emlegetnek. Ezekben az években tizenhárom magyar film olasz remake-je készült el, több mint harminc film játszódott Magyarországon, vagy szólt magyar szereplőkről, és számos magyar rendező, forgatókönyvíró, operatőr és színész dolgozott az olasz filmgyártásban. Az 1939 és 1945 közötti korszak a magyar filmtörténet második legproduktívabb korszaka volt. A magyar filmipar a háborús években Európa harmadik legtöbb produkciót termelő országa volt, s miként azt a korabeli kultúrpolitika szívesen hangoztatta, ezt állami támogatás nélkül valósította meg, miközben a két legnagyobb gyártó, Németország és Olaszország komoly pénzekkel támogatta saját filmiparát. Olaszországban a harmincas-negyvenes években hatottak a magyar filmek, amiről idehaza még a szakmai közvélemény is keveset tud. A Cinecittà létrehozásában alapvető szerepük volt magyar szakembereknek és a neorealista film kialakulásában is, a Cinecittá Magyarországa két remekművel is gazdagította az olasz filmtörténetet: az egyik Max Neufeld „Havi ezer líra” (Mille lire al mese, 1939) című filmje, amely a „Havi 200 fix” című magyar alkotás remake-je, a másik Mario Camerini „Százezer dollár” (Centomila dollari, 1940) című filmje, amely azt mutatja be, milyen kép élt akkor Olaszországban a magyar nőkről. 1942-ben Szőts István „Emberek a havason” című filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál művészeti kategóriájú díját nyerte. Vittorio De Sica, aki könnyedebb művek kapcsán már akkor is rajongott a magyar filmekért és első komolyabb filmjét tervezgette, egy közös forgatást ajánlott neki, mert elemi erővel hatott Szőts balladisztikusan erős stílusa. Magyar és Magyarországon élő olasz filmtörténészek megszólaltatásával valamint a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Cineteca Nazionale – Centro Sperimentale di Cinematografica gyűjteményében található filmek, forgatókönyvek és egyéb dokumentumok felhasználásával tervezzük bemutatni ezt, a Magyarországon még a filmszakma köreiben is teljesen ismeretlen, magyar szellemi export páratlan sikertörténetét.