Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Csodálattal és hálával Csodálattal és hálával 100%

Szentgyörgyi Albert munkássága

Szent-Györgyi Albert az egyetlen olyan magyar tudós, aki magyarországi tudományos tevékenységéért kapta meg 1937-ben a Nobel-díjat a hexuronsav, vagyis a C-vitamin izolálásáért. De az ő nevéhez kötődik a P-vitamin azonosítása, az izomkutatásai is kiemelkedőek, amelyekért az amerikai Nobel-díjként is emlegetett Lasker-díjjal tüntették ki. Számos tudományos felfedezés, a mai gyógyászatban megkerülhetetlen tézis kötődik a nevéhez, többek között a rákkutatás terén is. Szent-Györgyi Albert, élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Kilencvenhárom éves korában hunyt el Woods Hole-ban 1986-ban. Nyughelyével kapcsolatosan a köztudatban az él, hogy a Nobel-díjas tudóst az Atlanti-óceán parti házának kertjében temették el.

pályázati adatok

partner
dr. Szabó József
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2016
támogatás összege
5 000 000 Ft

alkotók

rendező
Széles Tamás
társrendező
Vojtkó Ferenc
forgatókönyvíró
Vojtkó Ferenc
szerkesztő
Vojtkó Ferenc
operatőr
Renyó Norbert
vágó
Kapusi József
hangmérnök
Molnár László
animátor
Papp Ferenc

gyártási- és produkciós adatok

producer
Szabó József
gyártásvezető
Kenéz Márta
gyártás tervezett ideje
2017.04.01-2018.05.31
forgatás tervezett befejezése
2017.12.15
3D utómunka
Kovács Kálmán
digitális fényelés
Andriska János

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak

ősbemutató
Szeged - 2018.05.17
sajtótükör
Filmklub az MTA-n