Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A nyomsávon I-II. A nyomsávon I-II. 100%

Élet a vasfüggöny mentén

A nyomsávon I-II.

Itt élek a határmenti kisvárosban, ahol néha ma is úgy érzem magam, mint harminc éve, szúrós tekintetek figyelnek.Egykoron már Celldömölknél felszálltak a vonatra bőrkabátos, hibátlan modorú urak és azt tudakolták hová megyek, kihez és főleg miért. Itt még mindig mintha a levegőben lenne az évtizedes gyanakvás és félelem, amely a határ lezárása után erre a vidékre rakódott.

A filmem a Kőszeg környéki határőrizet bemutatásával, a létező szocializmus egyik kevéssé ismert, de legfélelmetesebb és legbornírtabb világát próbálja bemutatni.

Van egy ország, amely azért fogja el, börtönzi be, ha kell löveti le – amúgy kényszersorozott húsz éves gyerekekkel – saját fiataljait, mert el akarnak menni az országból!

A film időben a határ elaknásításának kezdetétől a mai napig tart.Szereplői a határt őriző hivatásos katonák, a besorozott kiskatonák, a határsértők „a disszidensek” ill. a határsávban élő az elzártságot megszenvedő civilek, akik közül néhányan különböző történelmi időben, különböző módon segítették a disszidenseket, ill. azok akik a határőrök önkéntes segítői voltak.

A film igyekszik történelmileg pontos lenni, de elsősorban mégis történetekből építkezik.Az aknától leszakadt kezű kisgyerektől, a disszidálását a kőszegi Kulacs vendéglőben, mint osztrák földön megünnepelni akaró fiúig, a határsértőt lelövő kiskatonától, a lefokozott tisztig, a társait figyelő elhárítóstól a disszidált elhárító tiszt özvegyéig (aki Németországba ma is úgy gondolja, férjét a német sikátorban nem véletlenül ütötte el egy autó) lesznek szereplőink.

Sírkeresztek, félholtra vert disszidáló szovjet katonák, lezárt falvak - együttélés a félelemmel mindenütt. És persze arról, mi maradt mára. Lepusztult laktanyák, itt élő egykori tisztek, akikből országgyűlési képviselő épp úgy lett, mint európai civilszervezet vezető. 
Minden héten találkoznak az egykori hivatásos határőrizők, akik persze furcsán néznek rám és nem értik mit mászkálok megint itt és miért akarok róluk filmet csinálni. 

Erdélyi János

pályázati adatok

partner
Szohár Ferenc
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2011
támogatás összege
7 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Erdélyi János
író
Erdélyi János
operatőr
Szepesi Gábor
vágó
Koncz Gabriella
további alkotók
Sági Kiss Ferenc - zene

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Cinemart Kft.
gyártók
Szohár Ferenc - producer
gyártás tervezett ideje
2012.05.10-2013.05.31
forgatási helyszínek
Kőszeg és környéke

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
2 x 52'

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
MTV Zrt.
televíziós sugárzások
M1 - 2013.10.25
M1 - 2013.10.22
sajtótükör
Erdélyi János interjú a filmről