Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A megnyerhetetlen mérkőzés A megnyerhetetlen mérkőzés 100%

A megnyerhetetlen mérkőzés – A sportvilág 1956 árnyékában munkacímre hallgató alkotás a forradalmi napok alatt történt sportvonatkozású eseményeket mutatja be sportolók, sportújságírók, történészek, szakértők közreműködésével, kiemelve két főszereplőt, akiknek egyéni sorsán keresztül személyes képet kapunk a történelmi eseményekről. A játékokon részt vett sportolók szemén keresztül elevenítjük fel, hogyan élték át az ötkarikás játékokra készülő versenyzők az első napokat, majd az orosz megszállást. A Honvéd labdarúgóitól megtudjuk, milyen lelkiállapotban voltak a dél-amerikai túrán lévő világsztárokkal teletűzdelt csapat játékosai. Sporttörténészek, szakértők segítségével elemezzük, mekkora törést jelentett a magyar sport életében 1956; hogyan befolyásolták a disszidált sportolók a hazai sporttörténet 56 utáni éveit. A megnyerhetetlen mérkőzés – A sportvilág 1956 árnyékában ugyanakkor igyekszik tabukat dönteni: tisztázza, milyen események vezettek ahhoz, hogy Szepesi György persona non grata-vá vált a legtöbb sportoló számára, és legfőképpen a dokumentumfilm célja, hogy bemutassa az ötvenes évek politikától átitatott sportéletét: milyen sokkolóan kicsinyes indokok húzódtak meg egy-egy sportszakmainak tűnő döntés mögött; hogyan figyelte meg az ÁVH folyamatosan a sportolókat; miképpen próbált beleszólni az edzők munkájába, mennyire félt a rendszer a disszidálástól; és milyen eszközöket használt fel, hogy elrettentse ettől a sportolókat. A megnyerhetetlen mérkőzés – A sportvilág 1956 árnyékában célkitűzése, hogy egy olyan koherens képet nyújtson az ’56-os forradalom idején zajló sportvonatkozású eseményekről, amilyen korábban még nem készült. Mivel ’56 kapcsán nem lehet csak sportról beszélni, így óhatatlanul kibontakozik a forradalom története is, és közben megismerjük az ötvenes évek diktatórikus Magyarországának nyomasztó, mai szemmel nézve már abszurdnak tűnő lélektanát is.

pályázati adatok

partner
Novák Tamás
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2016
támogatás összege
9 300 000 Ft

alkotók

műfaj
Ismeretterjesztő film
rendező
Izing Róbert
ötlet
Izing Róbert
forgatókönyvíró
Izing Róbert
operatőr
Poór Attila
vágó
Péterváry Péter
narrátor
Simon Kornél
megszólaló
Bolvári Anita, Faragó Lajos, Kárpáti György, Kis-Kapin Róbert, Köteles Erzsébet, Magay Dániel, Mohácsi Ferenc, Prokopp László, SZöllősi György, Vagyócky Imre

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Siriat Zrt
producer
Novák Tamás
gyártásvezető
Janovics Zoltán
gyártás tervezett ideje
2017.01.01-2017.12.30

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
50 perc

forgalmazási adatok, díjak