Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A salgótarjáni sortűz

Az 1956-os forradalom vérfürdői nem értek véget november negyedikével, a katonai vereséggel, a szovjet csapatok bevonulásával. A megtorlás csak ezután kezdődött. 1956. december 8-án az Államvédelmi Hatóság emberei letartóztattak két acélgyári munkástanácsi vezetőt, majd ennek hírét elterjesztették a munkások között. Ezt követően bányászok és kohászok indultak a megyei tanács épülete elé, hogy bebörtönzött társaik szabadulását követeljék. Ám az épület tetejéről tüzet nyitottak a békés tüntetőkre, akik között gyerekek is voltak. A közel 10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca". Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a megállapításokat elhallgatták. A dokumentumfilmben a salgótarjáni sortűz szemtanúi, túlélői szólalnak meg.

pályázati adatok

pályázat típusa
Mecenatúra Mozi
pályázat éve
2006

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Vékás Péter
operatőr
Bóli Gábor
vágó
Bóli Gábor
riporter
Németh Gyula
szakértő
Dr. László Péter

gyártási- és produkciós adatok

producer
Sánta György
társproducer
Dránovits István

technikai adatok

játékidő
40 perc

forgalmazási adatok, díjak