Itt-Hon és Ott-Hon 100%
Dokumentum-mese nagyikról (Grannies) és az unokáikról, akik a nagyik titkai, múltja, de úgy is mondhatnánk, a történelem után kutakodnak. A film néhány, huszonéves fiatal barát párhuzamos tér és idő utazása Magyarországon és Németországban, amelyben nagyszüleik, ill. dédszüleik sorsán keresztül felderítik a történelem számukra eddig ismeretlen olyan tényeit, amelyek még mindig hiányoznak a tankönyvekből és a fejekből. A film folyamán fiatal szereplőink magánéletét, személyes sorsát fokozatosan átszövi az identitáskereséssel induló majd „részükké váló” múlt.
Népek jönnek, mennek, asszimilálódnak vagy nem. De a sorsok, örömök és szenvedések nem „asszimilálódnak” nem tűnnek el nyomtalanul. Ezekből épülünk. Hálásak lehetünk fiatal főszereplőinknek, hogy kíváncsian, de elszántan utánajárnak és felderítik a mai napig titkolt sorsokat.
Kata, Szandra, Martin a filmünkben feltárt titkokról, történetekről, tényekről a történelem órán sohasem tanultak. Nem tananyag Magyarországon a mai napig, nincs benne az érettségiben sem. A XX. század történelmének ezen része több, mint egy millió ember és családjának eltitkolt múltja. De hogy lehet valamit eltitkolni, amit minden ötödik ember tud? Milyen következményekkel jár a jelenre nézve, ha valaki a saját szüleinek, családjának, nemzetiségének történelmének legalapvetőbb tényeit, történeteit nem ismerheti meg, ha állandó titkok és elfojtás között kell élni?
pályázati adatok
- partner
- Sós Ágnes
- pályázat típusa
- Ember Judit
- pályázat éve
- 2016
- támogatás összege
- 7 800 000 Ft
alkotók
- műfaj
- kreatív dokumentumfilm
- rendező
- Sós Ágnes
- forgatókönyvíró
- Sós Ágnes
- operatőr
- Petróczy András, Sós Ágnes
- zenei szerkesztő
- Petróczy András ifj., Balogh Alexandra
- vágó
- Thomas Ernst, Sós Ágnes
- további alkotók
- Petróczy András ifj. - drón operatőr
- szereplők
- Schulteisz Erzsébet
Haffner Anna
Skribanek Franci
Haffner Anna
Stock Kati néni
Lovas József
Skribanek József
Pöpl Pálné
Bauer Jánosné Liszka
Szauter András
Sajtos Jánosné Liszka
Krix Mátyásné Kati
Krauszné Hofgesang Rozina
Harton Mátyás
Schneider Pálné Studinger Regina
Schulteisz József
Heil Pálné Auth Magdolna
Teimel Józsefné Hilbert Erzsébet
Rückert Lilla
Kett Ida
Guth Ferenc
May Erzsébet
Breitenstein Celesztin
Kliebert Józsefné Zeier Anna
Bayer Péter
Scleuermann Lizi néni
Wenczl Lőrinc
Máig Józsefné Grób Náni
Schneider József
Piller Ignácné Auer Katalin
Scheibelhoffer Gizella
Wenczl Lőrinc
Nagy Viki
Rottenbacher Mihályné Fuchs Borbála
Sax Annus
Keplerné Tuschek Mári
Cservenyi Lizi
Stock Martin
Stock Szabolcs
Holczinger Szandra
Horváth Kata - narrátor
- Sós Ágnes
- szakértő
- Cservenyi Magdolna, Márkus Beáta
- szakértők, közreműködők
- Hause Jolán - könyvelő
Matoricz Tekla - fordító
Mangold Roland - fordító
Kiss Katalin - könyvvizsgáló - rendezőasszisztens
- Mangold Anikó
- hangmérnök
- Pálinkás László, ifj. Petróczy András
- vágóasszisztens
- ifj. Petróczy András
- fővilágosító
- Petróczy András
- világosító
- Móré Ákos
- casting
- Mangold Anikó, Balogh Rita
gyártási- és produkciós adatok
- produkciós iroda
- Dokuart Bt.
- producer
- Sós Ágnes
- gyártásvezető
- Mangold Anikó, Hauser Jolán
- gyártók
- DokuArt Bt.
- gyártás tervezett ideje
- 2016.08.30-2019.03.13
- forgatási helyszínek
- Nemesnádudvar
Kunbaja
Bácsalmás
Mecseknádasd
Ebdrőc
Szendehely
Berkenye
Solymár
Pilisvörösvár
Pilisszentiván
Szár
Újbarok
Veszprém
Bakonyszűcs
Epplény
Városlőd
Ganna
Márkó
Hidas
Bonyhád
Pécs
Babarc
Bóly
Fazekasboda
Feked - utómunkák
- ifj. Petróczy András - feliratozás
Móré Ákos - utómunka, kópiák
technikai adatok
- játékidő
- 52 perc