Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Platensee 100%

1982. július 12., Zánkai Úttörőváros. Vad szél zörgeti a nádast és a fákat, a kikötőből sípolva indul egy viharjelző rakéta, és hangos pukkanással hullik szét a levegőben. Aztán zseblámpák fénye villan és kutyák csaholását hallani, a vízből búvárok emelkednek ki, kézmozdulattal jelezve, hogy semmit sem látnak. Mellettük motorcsónakon érkezik GRUBER ANNA (43), a középkorú vízirendőr, és amint partot ér, az egyik egyenruhás sietve jelent is neki: az eltűnt NDK-s úttörőnek, PETER HARTMAN-nak (13) nyoma sincs, és az időjárási viszonyok miatt aznapra be kell fejezniük a keresést. Gruber még aznap kikérdezi az érintetteket, vagyis a Peterhez köthető nevelőket és szobatársakat, majd rávilágít több hiányosságra is: nem elég, hogy a nevelők legalább egy tucat biztonsági előírást megszegtek, de a nyomozást is akadályozták, hagyták ugyanis kihajózni a Zánka nevű sétahajót Peter egyik szobatársával, az egyik rangos belügyes fiával, RICSI-vel (12). Peter nevelője, MISI BÁCSI (33) vallomásából aztán az is kiderül, hogy Peter aznap este nála aludt, mert sírva kopogott be hozzá – neki és Ricsinek már korábban is rengeteg konfliktusa volt. Mivel a vízparti kövek egyikén vérfoltot találnak, Gruber arra gyanakszik, hogy kettejük kakaskodása vezetett véletlen balesethez – sok éves tapasztalata alapján ráadásul biztos abban, hogy ha Peter természetes halállal halt volna meg, holttestét már rég megtalálták volna. A keresést ennek ellenére befejezik, és a vérfoltot is hagyják veszni: elmossa azt az eső. Gruber azonban nem nyugszik: motorcsónakjával a szemközti partra indul, és felkeresi Ricsit nyaralójukban. Ricsi anyja nem érti, miről van szó, amikor pedig a fiú apja is megérkezik, megfenyegeti Grubert, hogy szálljon le a fiáról, mert könnyen megütheti a bokáját. Amikor Gruber visszatér a veszprémi kapitányságra, főnöke leteremti a belügyi vezető vegzálásáért, és közli vele, hogy az ügyet lezárták, Peter Hartmant eltűntnek nyilvánítják, minden valószínűség szerint megfulladt. Kifelé menet azonban egy furcsán ismerős, szürke zakós úriembert lát rendőrfőnökkel beszélni, akit Gruber távozása után követni is kezd. A férfi több alakkal is találkozik, Grubernek pedig jó minőségű fotókat is sikerül készítenie róla. Gruber nyomozását tovább nehezíti, hogy a tábori hangulat felidézi benne gyermekkora legnyomasztóbb emlékeit: a nő ugyanis egy árvaházban nőtt fel, miután szülei ’56-ban disszidáltak, őt pedig nagyanyjára hagyták, aki azonban hamarosan elhunyt egy könnyű betegségben. Ennek ellenére is egyre több időt tölt a táborban, és felkeresi Peter nevelőjét, Misi bácsit, hogy megkérdezze, a fotó alapján felismeri-e a számára ismerős férfit, de Misi most furcsán, kevésbé készségesen kezd viselkedni vele: közli, hogy neki itt több ezer gyerekkel kell még foglalkoznia, és a felesége is épp most lépett le, hagyja őt békén, nem akar még nagyobb bajba keveredni. Amikor aztán Gruber távozik, egy autó lassít le mellette, aminek berángatják a hátsó ülésére. A szürke zakós, HEINZ (39) nevű férfi fogadja három másik kolléga társaságában, és közlik vele, hogy a Stasi nem örül annak, hogy pattog, mert ezzel borzasztó sok operatív munkát tesz tönkre. Különösen nagy hiba volt egy egy magasrangú belügyes fiát vegzálni – így még könnyebb dolguk volt, amikor elintézték, hogy Grubert két hónapra felfüggesszék az állásából. Szeptember eleje, már beköszöntött az ősz. Gruber továbbra sem tud nyugodni, ezért Budapestre utazik, hogy az iskola után megvárja, és kifaggassa Ricsit. A fiú végül megtörten, sírva vallja be, hogy utálta Petert, de sosem ért hozzá egy ujjal sem. Miért nem kérdezi inkább Misi bácsit, és az ifis tolmácsot, Dórát? Ők hárman mindig együtt lógtak, mint valami család. Gruber ekkor, ha már úgyis Budapesten van, Misi feleségét, ILONÁ-t (31) látogatja meg a szüleinél. Gruber meglepetésére a nő közli vele, hogy pontosan tudja, kihez ment férjhez, Misinek mindig megvoltak a nőügyei, amit egy darabig tűrt is, de mostanra ultimátumot adott neki: vagy felköltöznek Budapestre új életet kezdeni, vagy elválik tőle. Gruber visszautazik Veszprémbe, és felkeresi DÓRÁ-t (23), aki beszélgetésük egy pontján könnyekben tör ki, és elmondja, hogy amikor a gyerek eltűnése előtti este benyitott Misihez, a férfi és Peter is meztelen volt, ő pedig nem tudta, mit gondoljon. Gruber elfehéredik, és őrült tempóban indul vissza Zánkára. Betör Misi házába, és megpróbál nyomokat találni, az éppen hazaérő Misi azonban ráhívja a rendőrséget. Gruber újra a főnöke előtt ül, aki közli vele, hogy inkább idő előtt visszatérhet az állásába, csak felejtse el végre a Hartman-ügyet, mielőtt valami olyan helyzetbe kever magát, amiből ő már nem tudja kimenteni. Gruber megfogadja főnöke tanácsát, és beleveti magát a munkába, ám közben továbbra is Peter eltűnésének ügye kattog fejében. Amikor egyik alkalommal Zánkára vezet az útja, és újabb apró kis bizonyítékot talál a fejében összeállt teória megerősítésére, operatív úton felveszi a kapcsolatot egyik korábbi kollégájával. A férfiról megtudjuk, hogy a Belügyminisztérium III/II-es, azaz kémelhárítással foglalkozó főcsoportjánál dolgozik, Gruber korábbi szeretője volt, és a nő tulajdonképp miatta veszítette el az állását, amikor egy ügyben helyette vitte el a balhét. Gruber emlékezteti a férfit, hogy jön neki egy szívességgel, és ha ezt teljesíti, nem látja többet: tudni szeretné, Peter Hartman életben van-e nyugaton. Gruber ezen a ponton mondja el teóriáját Peter szökéséről, melyet meg is mutatunk: a fiú szerinte a Zánka hajó pufferében elrejtőzve jutott el a túlpartra, ahonnan a nádasig úszott, a közeli parkolóban pedig nagyapja várta. Hetek telnek el, míg karácsony környékére végre megérkezik a válasz: Peter Hartman anyja pár hónapja meghalt rákban, a fiú viszont nincs nyugaton. A levél végén még ott áll az üzenet: „Siess!” Gruber rendőrautóval érkezik a táborba, és újra belóg Misi házába. Most megtalálja a pincelejárat csapóajtaját is, mely a padlón, egy szekrény alatt található. A pincében egyértelmű nyomait találja annak, hogy valaki, nyilván Peter, hónapokig ott élt. A hely átkutatása közben talál egy füzetszerűséget is, ám épp akkor, amikor belenézne, egy hang szólal meg a háta mögött. Reflexszerűen elrejti a füzetet, és megfordul: Heinz áll ott, és közli vele, hogy ami itt történt, az nyilvánvalóan szörnyűség, ilyen jellegű bűncselekményről ők még soha nem is hallottak, Misi egy perverz vadállat, amire Gruber nélkül sosem jöttek volna rá. A nő azonban nem hisz neki: egy óvatlan pillanatban felrohan a lépcsőn, és visszatolja a szekrényt a helyére. Heinz a pincében ragad. Gruber kinyitja a füzetet, amiről kiderül, hogy egy német nyelvű térkép, rajta egy megjelölt erdőrésszel. Gruber megérti, hogy Peter még él, és Misi fogja őt átadni egy embercsempésznek a határ innenső oldalán. Pár perccel később már autójában halad az országúton, és megérkezik a határközeli erdei úthoz, majd bekanyarodik rá. Száz métert haladhat, amikor meglátja Misi Trabantját a fák közt. Az embercsempész még nincs ott, ám amikor Gruber meglátja Misit, azonnal az egyik fának löki, és kérdőre vonja, mit csinált azon az estén Peterrel, amikor Dóra meztelenül látta őket. Ekkor lép elő az idáig a fák között rejtőzött fiú, és közli Gruberrel, hogy Misi soha egy ujjal sem ért hozzá. Gruber azt is megtudja, hogy akit egyszerű embercsempésznek hitt, nem más, mint a fiú nyugaton élő nagyapja, aki augusztusban egyszer már megpróbálta nyugatra juttatni fiút, de az akció az éppen megerősített határőrizet miatt akkor nem sikerült. Misi volt az, aki ezután Petert a pincéjében rejtegette azért a pénzért cserébe, amit a fiú a négy hónapos túlélésre nagyapjától kapott. Ám a rendőrnőnek nincs ideje lecsillapodni: megérkezik nagyapa autója, és mögötte újabb autók fényszórója tűnik fel. Gruber megérti, hogy a Stasi végig követte őt, és csak arra használták, hogy elvezesse őket a találkozóhelyhez. Gruber kialkudja Heinznél, hogy az éppen érkező nagyapa előnyt kapjon, és elindulhasson a határon túlra, Misit pedig visszaküldi Zánkára. Peter, Gruber, Heinz és a négy további Stasi ügynök magukra maradnak az erdőben. Itt válik számunkra nyilvánvalóvá, hogy Grubernek esze ágában sincs átadni Petert, aki – édesanyja halála után – az NDK-ban biztosan árvaházba kerülne, és ha valaki, Gruber tudja, mit jelentene ez a fiú számára. Egy tűzpárbaj és egy erdei utakon lefolytatott autós üldözés után végül sikerül ártalmatlanítania Stasisokat, hogy rendőrigazolványa felmutatásával, és Petert egy pokróc alatt, a hátsó ülés mögött bujtatva, különösebb ellenállás nélkül guruljon át a hegyeshalmi határátkelőn. A másik oldalon Petert a nagyapja várja. Gruber az öreghez küldi a fiút, és meglazítja kicsit kabátját. Ekkor látjuk, hogy főhősünk a tűzpárbaj során halálos sebet kapott, és utolsó erejével hozta át a fiút a határon.

pályázati adatok

partner
Pusztai Ferenc
pályázat típusa
Egri Lajos
pályázat éve
2016
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dráma
ötlet
Kovács M. András Spáh Dávid
forgatókönyvíró
Kovács M. András Spáh Dávid
dramaturg
Pusztai Ferenc

forgalmazási adatok, díjak

a kész mű tervezett további sorsa
Fehér György Pályázat - 2017.