1957 őszére elnémult az ország. A forradalmat vérbe fojtották, a forradalmárok és szabadságharcosok vagy külföldi emigrációba kényszerültek, vagy a diktatúra börtöneiben sínylődtek. Koncepciós perek, halálos ítéletek, kivégzések félemlítették meg az embereket. Aki nemtetszésének adott hangot, vagy akár csak emlékezni mert a forradalom és szabadságharc lélek-emelő napjaira, könnyen a letartóztatottak sorsára jutott. Ám 1957. október 23-án a forradalom egyéves évfordulóján egy fővárosi iskola diákjai, dacolva az országos félelemmel, egyértelmű tiltakozással foglaltak állást 1956 eszméi mellett. A Toldy Gimnáziumban történt néma tüntetés az ellenállás példátlan megnyilatkozása volt. A film fennmaradt dokumentumok, a résztvevő diákok – és két tanár – visszaemlékezései valamint történész szakértők segítségével mutatja be a néma tüntetés történetét. A visszaemlékezéseket az eseményeket felidéző egy-egy életkép-szerű jelenet illusztrálja (a tanulók némán felsorakoznak a falak mellett; a kihallgatás során a fiókból kilátszó pisztoly képe, stb.). A film megmutatja, hogy a forradalmat átélt ifjak közössége korlátozott eszközeivel, bátorsággal és leleménnyel miként tudott véleményt nyilvánítani a kádári terror idején és miként tudott hű maradni a magyar szabadság eszméjéhez. A film elején az egykori Antall-osztály diákjai gyülekeznek az iskolában. Üdvözlik egymást, kötetlenül beszélgetni kezdenek, majd lassan kibontakozik a történet. Először arról beszélnek, hogy milyen volt diáknak lenni az ötvenes években, hogyan élték meg a diktatúrát. Aztán a forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeznek: október 23-án délután miként vonulnak a Bem-térre, hogy csatlakozzanak a tüntetőkhöz. Cihika Mihály tanár buzdított elsőként a részvételre és hangosan követelte saját tantárgya, az orosz nyelv kötelezőségének megszüntetését. Felidézik, hogyan vettek részt a toldys diákok a forradalom és szabadságharc eseményeiben, majd miként élték meg a bukás és a megtorlás időszakát. 1957 tavaszán-nyarán a Toldyból eltávolítják Korenchy Lajos igazgatót, büntetésből áthelyeznek illetve nyugdíjaznak több tanárt. Ekkor érkezik az Eötvös Gimnáziumból a fiatal Antall József, akit ugyancsak büntetésből helyeztek a Toldyba, ő lesz az osztály új osztályfőnöke. A visszaemlékezések szerint 56-os múltja, nagyszerű órái és egész lénye miatt a fiatal tanár diákjai körében néhány hét alatt hallatlan népszerűségre tett szert. „A fiúk közül a legtöbben pont ilyen: kissé fölényes, néha enyhén gunyoros, merész, sokat tudó gentlemanek szerettek volna lenni, akinek láttán egy párttitkár azonnal rájön, hogy az osztályharcot végképp elvesztette.” Cihika Mihály tavasszal már százados rangjelzésű munkásőr egyenruhában jelent meg az iskolában, mint újdonsült igazgatóhelyettes ő a kádári megtorlás és megfélemlítés képviselője a Toldyban. A máig élő iskolai legenda szerint lyukakat fúrt az osztálytermek ajtóiba, hogy tanórák közben így ellenőrizhesse, mi is hangzik el az osztályokban. A lyukak némelyike ma is látható az ajtókon. 1957 őszén a megtorlással párhuzamosan már megindult a konszolidáció: a gyárakban, üzemekben, hivatalokban a munka már zavartalanul folyt, ahogyan az iskolákban a tanítás is. Cihika Mihály írásbeli rendelkezése éppen október 23-ra tűzte ki, hogy az osztályfőnökök állítsák össze az osztályukban tanuló sportolók névsorát. A tanárok – így a későbbi miniszterelnök, a fiatal Antall József is – az aláírásukkal jelezték az utasítás tudomásul vételét, ám a jelentés átadására a kijelölt napon aligha kerülhetett sor. Ugyanis a nagyszünetben példátlan dolog történt. A folyosókra kiáramló tanulók az ilyenkor szokásos zsongás, nevetgélés, lökdösődés helyett néma csendben fegyelmezetten felsorakoztak a fal mellett. A tanárok tanácstalanul tébláboltak közöttük, Cihika Mihály igazgatóhelyettes tombolt, ám a tanulók rendületlenül hallgattak. 1957. október 23-án, a forradalom kitörésének egyéves évfordulóján beszédes volt ez a néma hallgatás. A Kádár-rendszerben ellenforradalomként kellett említeni és megbélyegezni azt, amit a magyar társadalom felszabadító forradalomként és szabadságharcként élt meg. A fiúk jól érzékelték a drámai metaforát: ha a hatalom nem engedi kimondani az igazságot, akkor a hallgatás lehet az igazság kinyilvánításának demonstratív módja. Cihika Mihály is jól értette ezt, a hallgatást megpróbálta elnyomni az iskolai hangszórók hangjával, ám kiderült, hogy az iskolai hangszórók vezetékét valakik előzetesen elvágták. Az iskolát még aznap nyomozók szállták meg, hogy kihallgassák a tanulókat. De kihallgatásokat tartott maga a munkásőr egyenruhába öltözött igazgatóhelyettes is. A tanulókat igyekeztek megfélemlíteni, annak érdekében, hogy árulják el, kik szervezték a néma tüntetést, ám a dokumentumok tanúsága szerint eredménytelenül. A kihallgatott tanulók senkit sem neveztek meg, sőt akadt, aki így fogalmazott: „a tüntetés azért volt az iskolában, hogy megemlékezzenek azokról, akik az ,igaz ügyért’ haltak meg.” Egyedül Halász Mihályra sikerült rábizonyítani, hogy elvágta a hangszóró egyik vezetékét; emiatt kizárták az ország összes középiskolájából, s már neves filmoperatőr volt, amikor esti tanulóként leérettségizhetett. Az Antall-osztály tagjait büntetésből eltiltották a felsőfokú tanulmányoktól, az indoklásban leírták: „Tagja volt annak az osztálynak, amelyik az 1957. október 23-án rendezett néma tüntetésben részt vett.” Ezután az állambiztonság mind a tanári karba, mind pedig Antall József osztályába ügynököt telepített, akik rendszeresen jelentést írtak Antall illetve a hozzá közelebb álló tanárok és tanulók kijelentéseiről. Cihika minden fórumon igyekezett ellehetetleníteni Antallt, jellemzése szerint „A történelem szakkör, amelyet Antall kartárs vezetett, nem teljesítette a maga kötelességét. Nem szocialista szellemű volt. A diákok a történelmi eseményeket mindig a burzsoá-polgári szemlélet irányában értelmezték.” Erőfeszítéseit átmeneti siker koronázta: Antallt 1959. október 23-án elbocsátották állásából. 1959-ben a Cihika Mihály és az általa képviselt diktatúra elnyomása győzedelmeskedett, többek pályáját megnehezítette vagy derékba törte a kádári megtorlás és megfélemlítés. Ám hosszabb távon mégis azokat igazolta az élet, akik azokban a nehéz időkben is ébren tartották 1956 szellemét. A rendkívül népszerűtlen Cihika a konszolidáció időszakában már terhessé vált a hatalom számára is és hamarosan leváltották. Az Antall-osztály tagjai néhány év múlva már felvételt nyerhettek az egyetemekre, sokan közülük hivatásuk legkiválóbbjai közé kerültek és szakmájukban országos elismertségnek örvendenek. Antall József sorsa közismert: az üldözött tanárból előbb kutató, múzeumigazgató, majd 1990-ben a demokratikus szabad Magyarország első miniszterelnöke lett.