A spájzban éjszaka torkoskodó főszereplőt – egy különös bolygóállás következtében – dunsztosüvegből megnyíló szabálytalan univerzum szippantja be, amely világunk lidércnyomásos álommásolata. Hősünk mindhiába próbál kijutni az üvegből, vissza a spájzba, ahol a baleset érte, eltéved a bizarr tranzitzónában, ahol az ismert és az idegen világ meglepően keveredik… Hősünk a túlélés érdekében egyre inkább alkalmazkodni kényszerül az új koordinátarendszer törvényszerűségeihez, mígnem váratlan segítséget kap, s esélyt a visszatérésre… De van-e hova visszatérni, s főleg, van-e értelme a visszatérésnek vagy érdemes tovább menni és felfedezni a tranziton túli ismeretlent? A film a flexibilás lehetőségeit és a túlélés esélyeit vizsgálja egy támpontok nélküli világban, ami adott esetben mégis alternatívát jelenthet a tényszerű valósággal szemben. Indirekt módon próbál utalni a történet a saját világát véletlenül vagy szükségszerűségből elhagyni kényszerülő individuum kezdetben reménytelennek tűnő, ám kreativitására támaszkodva mégis “bevehető” világban való újrakezdésre – vagy a visszatérésre, ha nem bizonyul elég nyitottnak és rugalmasnak. A filmet a szubjetív kamera aspektusából, a viszontagságokat elszenvedő egyén szemszögéből, szabadkézi rajzokra alapozva szeretném elkészíteni. Narrációt, elhangzó szöveget nem tervezek, csupán feliratokat, szöveges utalásokat és eredeti zenét, amelybe kollázselemekként épülhetnek ismert hangok…