Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A Kurtág-család három generációjának találkozása Budapesten A Kurtág-család három generációjának találkozása Budapesten 100%

Az idén 90 éves Kurtág György az egyik legismertebb kortárs zeneszerző, világszerte ünnepelt művész. Ideje nagy részét a franciaországi Bordeaux-ban tölti, máig szellemileg aktívan. Felesége, Kurtág Márta immáron 60 éve társa mindenben. Fiuk, Ifj. Kurtág György ugyancsak jegyzett zenészerző és zenepedagógus, míg az unoka, Kurtág Judit videoművészként találta meg útját. Három generációnyi Kurtág budapesti találkozását örökítettük meg 2016 áprilisában az Escher-pályázat segítségével: idősebb és ifjabb Kurtág először fog együtt beszélni kamera előtt. Most, a még mindig aktív Kurtág György szeretné örökségét átadni az utána jövő generációknak – ennek lehetünk szem- és fültanúi ezen a Bordeaux—Budapest szellemi útvonalon a fiával és unokájával való beszélgetések során. Mivel készülő dokumentumfilmünk társrendezője Kurtág Judit, így egy minden korábbinál intimebb portréra van esélyünk. Látjuk majd a mestert munka közben, valamint családi körben is, olyan közelről, mint korábban még sosem.

pályázati adatok

partner
Osváth Gábor
pályázat típusa
Escher Károly
pályázat éve
2015
támogatás összege
1 200 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Maryline Charrier, Kurtág Judit
operatőr
Jacques Mora
megszólaló
Id. Kurtág György, ifj. Kurtág György, Kurtág Judit
közreműködő
Váczi Dániel, Tornyai Péter, Bali János
hangmérnök
Hollósi Gergely, Hollósi László
állófényképész
Juhász Péter

gyártási- és produkciós adatok

producer
Osváth Gábor
gyártásvezető
Felszeghy Ádám

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak

forgatott anyag tervezett további sorsa
A filmtervvel az Ember Judit-pályázaton veszünk részt 2016 őszén.