Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Élő népviseletek - Rimóc 2. Élő népviseletek - Rimóc 2. 100%

Babamúzeum

Jelen filmsorozatunkban a rimóci női viselethez tartozó szoknya variációkat szeretnénk bemutatni. Ennek az év ünnepeihez és az élet ünnepeihez, az életkorhoz kötődő változatai olyan motívum gazdagságot mutatnak, melyek méltán tarthatnak számot a szélesebb közönség érdeklődésére. A magyarországi palóc viseleten belül a „rimóci viselet” megnevezés öt nógrádi település palóc viseletét rejti: Rimóc, Varsány, Nógrádsipek, Nagylóc és Hollókő öltözet együttesei tartoznak ide. E Nógrád megyei szomszéd települések viselete a kívülálló számára azonosnak tűnik, csak a viselőik tudnak az egyes motívumok között különbséget tenni. Azért választottuk a rimóci viseletet, mert ezt az idősebbek még ma is hordják. Bár ahogy a lélekszámuk fogy, úgy csökken a hétköznap is viseletben járók száma. A fiatalok még időben felismerték a hagyományőrzés értékeit és lehetőségeit – tehát itt nem újraélesztett, visszatanult szokásrendről beszélünk, hanem egy szerves folyamatról, melynek mentén tudatosan őrzik, használják, élik a saját hagyományaikat.

pályázati adatok

partner
Székely Orsolya
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2015
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
ismeretterjesztő filmsorozat
rendező
Székely Orsolya
író
Székely Orsolya
operatőr
Székely Orsolya
zeneszerző
Cserepes Károly
vágó
Sass Péter
további alkotók
Szabó-Nyulász Melinda - főcím-animáció, honlapfejlesztés
szereplők
Paluchné Percze Piroska
Bablena Ferenc
Beszkid Jánosné, Terka néni
Kiss Bertalanné, Rozi néni
narrátor
Nemes-Takách Kata
szakértő
Jusztin Péter
rendező munkatársa
Szabó Nyulász Melinda
állófényképész
Szabó-Nyulász Melinda

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
IKON Stúdió
producer
Székely Orsolya
gyártásvezető
Palotás Erika
gyártás tervezett ideje
2016.04.01-
forgatás tervezett befejezése
2016.06.30
forgatási helyszínek
Rimóc
utómunkák
IKON Stúdió

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
5x12'

forgalmazási adatok, díjak

online közzététel
Babamúzeum
sorozat további epizódjai
A fehérszoknya
A vasaltszoknya
A húzósszoknya
A ráncoltszoknya