Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Borka és a varázsruha Borka és a varázsruha 100%

3. Meghalt a Dédi, 4. Borka fél a sötétben

Borka és a varázsruha

Mese egy kislányról, akinek ruhája maga a családi legendárium.

3. Meghalt a Dédi - ősz

Az ikrek születésnapját ünnepeli a család. Folyik a vidám tortaevés. Borka átadja az általa készített rajzokat az ikreknek. Dédi, aki már nagyon gyenge, a régi albumot hozza ajándékba a családnak. Néhány nappal később telefon kapják a szomorú hírt, hogy meghalt a Dédi. Borka a délutáni alvás helyett nyugtalanul forgolódik, amikor megcsillan a ruháján a minta. Egy páva érkezik, és elviszi Borkát az ük- és dédszülők képéhez, akiknek történetéből megtudja, hogy az ükmama akkor halt meg, amikor a fia még egész kicsi volt. A kisfiú bánatában nem evett és nem szólt senkihez. Édesapja a temetőben egy kis fát ültetett vele a mama sírja mellé. Az áttűnő jelenetben látjuk, hogy eltelt néhány év, a fa már terebélyesebb, a kisfiú is megnőtt, és természetesen meséli el az mamájának a fa alatt, hogy mi minden történt vele. A második történetben Borka nagymamája kislány még, amikor meghal a nagymamája. Nagyon kétségbeesik, nem akarja elfogadni, hogy a nagyi nincs velük. Édesanyja ölbe veszi, dédelgeti, majd előveszi a régi albumot. A mama elmondja, hogy a nagymama mindig velük marad, csak felment az égbe, onnan nézi őket. Az unoka látja is a nagyit a szekrény tetején, s biztosan tudja, hogy a nagyija vigyáz rá. Borka elhatározza, hogy megkéri Mamát és Papát, hogy ültessenek egy fát Dédi sírjára. Visszatérve a valóságba megmutatja a pávának a kardigánt, amit dédi kötött neki, és ő is előveszi a régi fényképalbumot. Felidézik Mamával és Papával Dédi alakját, s amikor Borka kinéz az ablakon, látja, hogy a Dédi elégedetten üldögél egy felhőn, és integet neki. A beszélni tanuló Vincének pedig kedvesen megtanítja a Dédi szót.

4. Borka fél a sötétben - tél

Borkát a téli este árnyai szorongással töltik el. Az utcai lámpa fénye furcsa árnyékokat vet a falra. Borka már ágyba bújt. Szép sorban ülnek az ágyán a plüssállatok. Borka egy nagy árnyékot vesz észre a falon, megrémül. Semmi baj nyugtatgatja Zorkát, az alvókáját és persze saját magát. Papa jön be, Borka „A kisnyuszi, aki félt a sötétben” meséjét kéri tőle. Mama jön be az ikrekkel, puszit adnak Borkának és lekapcsolják a villanyt. Borka még vizet kér, csak ne kelljen elaludnia. Az éjszaka közepén felébred, szólongatja mamát, aki nem hallja a hívást. Borka kétségbeesve nyöszörög. A varázsruhán megcsillan a holdsugár. Egy süni és egy tucat szentjánosbogár mászik le a ruháról. A süni szuszogva, röfögve felviszi magával Borkát a sötét fára, ahol egy nagybácsi képéhez vezeti, aki gyerekkorában félt az árnyaktól. A bátyja vicces árnyjátékot rendezett neki a kislámpa fényénél, és egy kis varázskavicsot is tett a párnája alá...

pályázati adatok

partner
Ecsedy Márton
pályázat típusa
Macskássy Gyula
pályázat éve
2015
támogatás összege
15 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Animáció
rendező
Gurmai Beáta
animációs rendező
Nyikos László
ötlet
Gurmai Beáta
író
Gurmai Beáta
forgatókönyvíró
Gurmai Beáta
dramaturg
Vécsei Anna
storyboard
Vezsenyi Tamás
zeneszerző
Mizsei Zoltán
látványtervező
Megyeri Annamária
figuratervező
Megyeri Annamária
további alkotók
Máté András - modellező, textúra-, háttérfestő
Benkovits Bálint - kompozitáló

gyártási- és produkciós adatok

gyártás tervezett ideje
2016.03.22-2017.01.16
forgatás tervezett befejezése
2017.01.12

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak