Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Ballada egy szolgafiú emlékére Ballada egy szolgafiú emlékére 100%

Ballada egy szolgafiú halálára

Az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan figyelemmel kísértem egy testvérpár hányatott életét, akik a székelyföldi Sóvidéken éltek. 1999 és 2004 között Székelyföldi szolgasorsok címmel filmtrilógiát forgattam le a szülőktől elhagyott, még kamasz korú Fülöp testvérek küzdelmeiről. Leventének és bátyjának, Csabának a gyermekcselédek szolgasorsa jutott a XXI. században. Szüleik alkoholisták voltak, hét testvérüket árvaházba adták, míg a fiúk úgy lettek „szabadok”, hogy az apjuk dolgozni szegődtette el őket egy gazdához. Csaba és Levente időközben felnőttek, ugyanabban a faluban élnek és próbálnak megélni. Fölmerült, vajon megvalósíthatják-e régi álmukat, hogy majd együtt vesznek házat és földet, hogy ne legyenek olyan szegények, mint az édesapjuk volt. De hogy végül is ez az élet miért alakult így, alakulhatott volna-e másképp, avagy félrelökhetetlen determinációként nehezült-e erre a fiúra családi sors-öröksége, önnön rettenetes életsora, amely teher alól kievickélnie lehetetlen volt, ezért ő tényleg csak a nagyon rossz meg a legrosszabb közül választhatott-e – e kérdésekre nincs egyelőre válasz.Ezt a balladai súlyú történetet vagyok kénytelen elhelyezni székelyföldi szolga-történeteim záróköveként. Szeretném ezt a filmet – ebben a lenyűgöző szépségű tájban – úgy leforgatni, hogy az méltó legyen ne csak az én hőseim eddig elkészített életfejezeteihez, hanem válhasson felkiáltójellé. Állítson emléket azoknak, akik – gyermekként, fiatal vagy érettebb felnőttként – születésüktől kezdve örökösen csak a kiszolgáltatottság élményével és parancsával kénytelenek élni: embernek nem való nyomorban, kitaszítottságban és pusztulásban.

pályázati adatok

partner
Garami Gábor
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2015
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Kreatív dokumentumfilm
rendező
Moharos Attila
forgatókönyvíró
Moharos Attila
szerkesztő
Moharos Attila
operatőr
Bálint Arthúr
vágó
Boda Péter
szereplők
Bálint Árpád
Bálint Balázs
Bálint Margit
Bálint Attila
Bálint Sándor
Fülöp László
Fülöp Ágnes
Fülöp Csaba
Fülöp Levente
riporter
Moharos Attila
hangmérnök
Juhász Róbert

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
CINEMA-FILM Kft
producer
Garami Gábor
produkciós munkatárs
Balogh Gabriella
gyártás tervezett ideje
2016.01.20-2017.05.31
forgatás tervezett befejezése
2017.03.31
forgatási helyszínek
Korond
Firtosváralja
Debrecen környéki tanyavilág
Székelykeresztúr
Atyha
Románia, Hargita megye, Farkaslaka
Parajd

technikai adatok

masteranyag
HDCam
játékidő
50

forgalmazási adatok, díjak

fesztiválok, díjak
XVIII. Lakiteleki Filmszemle 2018.11.16. Fődíj
Komló,2018.09.09. HÉTDOMB fesztivál I.hely Dokumentumfilm kategória
Komárom,2018.04.29.MEDIAWAVE - A zsűri magyar dokumentumfilm különdíja
Komárom, 2018.04.29. -MEDIAWAVE- A zsűri magyar dokumentumfilm különdíja
televíziós sugárzások
ECHO Tv -