1939 szeptemberében megnyílt Magyarország határa. Több mint 100 ezer lengyel katona és civil menekült érkezett hazánkba, akik a II. világháború viszontagságai elől itt kerestek menedéket. A magyar nemzet ekkor nemcsak az étkezést és a szállást oldotta meg pillanatokon belül, hanem a szükséges egészségügyi ellátást is. A Magyar Vöröskereszt illetve az időközben létrehozott Lengyel Orvosok Csoportja olyan együttműködést valósítottak meg együtt, amelynek köszönhetően hazánkban a lengyel menekültek nem szenvedtek hiányt az egészségügyi ellátás területén sem. Magyarországon a lengyel menekültügy országos irányítását dr. Antall József miniszteri tanácsos, a Belügyminisztérium IX. segélyezési és szociális osztályának vezetője végezte, akit később a lengyel menekültek legfőbb védelmezőjüknek tekintettek. Jan Srzednicki-Kollataj orvostábornok pedig, aki a Lengyel Orvosok Csoportját irányította, számtalan módon segítette annak a rendszernek a kiépítését, aminek eredményeként hatékonyan tudták ellátni honfitársaikat, magyar földön. Szakmai örökségük s emberi helytállásuk példaértékű az utókor számára. A magyarországi lengyel menekültek egészségügye és önálló szervezet sajátos és kiemelt jelentőségű fejezete lett a II. világháború magyar vonatkozású történetének, hiszen Németország hatókörén belül fejtette ki nemzeti szempontból felbecsülhetetlen tevékenységét és alapjául szolgált Lengyelország újjászületésének.