Bálint András feleségével és három gyermekével a vajdasági Temerinben élt. Miután Magyarország belépett a II. világháborúba, behívták a honvédségbe. 1944. októberében Óbecsénél a magyar katonák összecsapnak a partizánokkal. Többnapos tűzharc alakult ki. András feltételezhetően itt került hadifogságba. A magyar katonákat marhavagonokba zsúfolták, és Oroszországba szállították. Már az úton sokan meghaltak, testüket kidobták a hóba. A Moszkvához közeli Morsanszkban szálltak le. Éveken át dolgoztak: hol fát vágtak, hol káposztát palántáltak. Fagyott krumplihéjat ettek. Szökni értelmetlen lett volna a nagy távolság miatt. 1948-ban tért haza. A családja várt rá. Temerinben abban az időben alig volt férfi. Gyerekek, idősek és asszonyok népesítették be a falut. Az élet azonban nem állt meg. Nagymamám családja a kendergyárban dolgozott. Kemény férfimunkát végeztek, miközben azt sem tudták, él-e még a családfő. A szétszakadt család tagjai között egyetlen fotó jelentette a kapcsolatot. A képen a férjét váró asszony látható három gyermekével. A képet a Vöröskereszt táborról táborra küldte. Csodával határos módon pedig célhoz is ért. Bálint Andrást ez a fotó tartotta életben, ez hozta haza. Az agyonszeretgetett képet most gyermekei őrzik. A dokumentumfilm Katalin asszony és testvérei, rokonai elbeszélésén keresztül idézi fel a 70 évvel ezelőtti eseményeket.