Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy 100%

Sebő Ferenc 70

Sebő Ferenc elmondja, hogy hogyan került kapcsolatba az énekelt vers műfajával, hogyan fedezte fel József Attila, Weöres Sándor, Nagy László és mások verseiben a megzenésítés lehetőségét, és hogyan épített fel ebből egy műsort. Ezeket a dalokat – a közismert népzenei műsorai mellett – a hetvenes évek elejétől máig folyamatosan játssza. Áttekintést ad ennek a több mint negyven évnek a vonatkozó történetéről és bemutatja a jelenlegi Sebő együttest is. A műsorban archív felvételeken láthatjuk a korai változatokat és több részletet a Művészetek Palotájában rendezett „Sebő 70” jubileumi koncertből, tehát elhangzanak a legfontosabb és legnépszerűbb dalok.

pályázati adatok

partner
Kósa Adrienne
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2015
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

címváltozatok
A hetedik te magad légy - Sebő Ferenc 70
műfaj
ismeretterjesztő
rendező
Litauszki János, Szomjas György
forgatókönyvíró
Szomjas Göyrgy
operatőr
Dénes Zoltán, Varjasi Tibor
vágó
Mógor Ági
szereplők

Zala Márk
Lantos Iván
Koltay Gergő
Halmos Béla
Éri Péter
Berek Kati
Vujicsics band
Söndörgő band
riporter
Szomjas György
szakértők, közreműködők

Szzlama László
Csenki Zalán
Bolya Mátyás
Németh András
Istvánfi Balázs
Mihó attila
Király Tamás
Görög András
Orbán Johanna
Paár Julianna
Nádasdy Fanni
Soós Réka
Nagy Albert
Perger László
Barvich Iván
felvételvezető
Bihari Krisztina
hangmérnök
Hornos Gergely

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Titánia-Master Pro Kft.
producer
Détári Géza
társproducer
Fényes András
produkciós asszisztens
Kósa Adrienne
gyártásvezető
Jordán Péter
gyártás tervezett ideje
2016.02.02-2017.07.31
forgatás tervezett befejezése
2016.10.31
forgatási helyszínek
Rózsavölgyi szalon
Sebő Klub és Táncház
MTVA, Bartók Rádió
MÜPA
utómunkák
Szalai Károly

technikai adatok

játékidő
50:15

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
M5 -