Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A rajzoló A rajzoló 100%

Kiről árulkodik egy arckép? Először is egy arcról. Az arc, a szemek, a vonások mögött rejlő jellemről, pillanatnyi érzelmekről. Egy arckép elárulja alkotóját is. Ízlését, gondolatait, viszonyát alkotása tárgyához: szeretetét, vonzódását, vagy éppen gyűlöletét. Létezik egy hivatás, ahol az arckép még egy harmadik személyről is árulkodik: a bűnügyi fantomkép-rajzolóé. A harmadik személy pedig maga az áldozat a szörnyű emlékekkel, amelyek az átélt sokk hatására szubjektíven: hiányosan, vagy éppen eltúlozva rekonstruálják az elkövető arcát. A rajzolónak ezekből az szubjektív emlékekből kell megalkotnia az élethű arcképet. Művész és pszichológus egyszerre: minden nap megteszi az áldozatok keresztútját a fájdalmas emlékeiken keresztül. A keresztút végén pedig ott a munkájának végső célja: maga az arc. A Rajzoló című TV-film az emberi emlékezetről, annak útvesztőiről szól. Egy férfiról, aki megerőszakolt nők fájdalmas emlékeit hozza elő, és közben észrevétlenül kerül közel magához a bűnhöz.

pályázati adatok

partner
Babos Tamás
pályázat típusa
Fehér György
pályázat éve
2013
támogatás összege
44 969 000 Ft

alkotók

műfaj
thriller
további alkotók
Ferencz Zsófi - jelmeztervező
Varga Zsolt - zeneszerző
Varga Anikó - látványtervező, grafikus
Maruszki Balázs - író
Mattyasovszky-Zsolnay Bálint - rendező
Jávorka Ádám - zeneszerző
Hammer Zsolt - zeneszerző
Tóth Csaba h.s.e. - vágó
Vecsernyés János h.s.c. - operatőr
szereplők
Kocsis Gergely - Tamás
Sarádi Zsolt - Ottó
Fodor Tamás - Tamás apja
Pálfi Kata - Barbara
Sipos Vera - Judit
Borbély Alexandra - Melinda
Pelsőczy Réka - Helga
Friedenthal Zoltán - Boncmester
Pataki Ferenc - Gyanusított
Lajos András - Osztályvezető
Fekete Györgyi - Takarítónő
Kovalik József - Konan
Ádám Róbert - további szereplők
Bán Alexa
Bejik Béla
Distefano Klaudia
Gáspárfalvi Dorka
Balogh Józefné
Bordás József
Góczán Márk
Maruszki Balázs
Hidvégi János
Metzker Pál
Gröschl Károlyné
Horváth Elemér
Rigó László
Páli Sándor
Tiry Katalin
Rixer Mária
Patzinger Balázs
Várkuti Zsolt
technikai stáb
Pap József - világosító
Gazdig "Junior" Tibor - világosító
Tichy Zsolt - világosító
Pelikán Tibor - fővilágosító
Distefano Klaudia - statiszta koordinátor
Nemesdédi Szilvia - statisztaszervező
Molinár István - helyszínkereső
Babos Anna - felvételvezető
Simon Szabolcs - felvételvezető
Balogh Emese - naplóvezető
Lovass Ágnes - asszisztens II.
Szőke Anna - produkciós asszisztens
Gyovai Zoltán - rendezőasszisztens
Károlyi Márk - fodrász
Fekete Rita - maszkmester
Komlódi Gábor - hangmérnök
Ferencz Zsófi - jelmeztervező
Varga Anikó - látványtervező, grafikus
Buczkó József - világosító
Vecsernyés Áron - világosító
Gazdig Tibor - grip
Gellén Sándor - focus puller
Becsey Kristóf - kamera technikus
Táborosi András - video assist
Szilágyi Gábor - video assist
Gáspár Szabolcs - mikrofonos
Einhorn Zsuzsa - berendező
Simkai Ottília - kellékes
Pötörke Sándor - kellékes sszisztens
Borbély Roland - kellékes asszisztens
Éliás Ágnes - építész
Kiss János - építész ügyelet
Gerencsér József - látványtechnika
Pap Zsolt - technikus
Gajdos Gábor - fegyverszakértő
Krasnyánszky Gyula - pirotechnika
Tanczikó Tímea - öltöztető
Kovalik József - kaszkadőr szakértő
Kovács György - standfotós
Simon Zoltán - szakértő
Várhegyi Rudolf h.a.s.e. - hangutómunka
Koráng Csilla - helyszínbiztosítás
Agárdi Gábor - gépkocsivezető
Faragó István - gépkocsivezető
Gégény Zoltán - gépkocsivezető
Ország Ferenc - gépkocsivezető
Simon Vilmos - gépkocsivezető
Kovács Matild - filmbiztosítás
Barta Szabolcs - di colorist
Ormándlaky Zsolt - vfx
Erdélyi Zsolt - di technikus
Janovszki Hanga - utómunka koordinátor
Kukai Réka - utómunka koordinátor
Sütő Tünde - fordítás

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
KinoFilm Studio Kft.
gyártók
Fülöp Zoltán - gyártásvezető
Babos Tamás - producer
gyártás tervezett ideje
2013.05.16-2014.02.14
forgatás tervezett befejezése
2013.07.19
forgatási helyszínek
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
Kincsem Park
Torontál u.
Fiastyúk u.
utómunkák
Magyar Filmlaboratórium
4CUT Digitális Műhely
Post Edison

technikai adatok

masteranyag
HDCAM 1080/25p
játékidő
54'09"

forgalmazási adatok, díjak

ősbemutató
M1 - 2014.02.11
fesztiválok, díjak
Szecsuáni Arany Panda díj - Legjobb forgatókönyv díja
Magyar Filmhét 2014, 3. helyezés - Fehér György-díj, tv-film kategória
televíziós sugárzások
M1 - 2014.02.11
sajtótükör
Blikk.hu
Comment:com
Indavideo
Magyar Narancs kritika
Médiatanács blog
A rajzoló: Eggyel bátrabban lehet nézni
Saját oldal
Magyar Filmakadémia
megjegyzések, érdekességek
Televíziós sugárzás: 2014. február 11. 23.15 A FILMHÉT keretében megtekinthető a film: 2014.10.14. 22.30 órakor 2014.10.18. 14.00 órakor Helyszín: MOM Park Mozi 2014.10.18-án 15.30 órától a film vetítése után, pódiumbeszélgetés lesz az alkotókkal. Mindenkit szeretettel várunk!