Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Ismeretterjesztő filmeknek ítélt támogatást a Médiatanács

2017.11.14. 16:45

Ismeretterjesztő filmek támogatásáról döntött a Médiatanács: kilenc alkotás összesen 78,8 millió forintot kap a Kollányi Ágoston-pályázat idei második fordulójában.

A Magyar Média Mecenatúra program keretében dokumentumfilm készülhet az európai hiúz­ról, madárkórházakról és egy Nean­der-völgyi törzs mindennapjairól. Jankovics Marcell hazai szenteket bemutató sorozata is folytatódhat, valamint a második világháború után a kárpátaljai görögkatolikus egyházközösségek pravoszláv egyházba történő beolvasztásának kísérletéről készíthet filmet Vojtkó Ferenc.

Tóth Péter Pál a német megszállás során elhurcolt politikai foglyok történetét dolgozza fel. Emellett kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádiók, huszon­nyolc sikeres pályázat révén, összesen 74,6 millió forintot kapnak a Médiatanács vonatkozó pályázatának idei harmadik fordulójában. A 2017-es Dargay Attila-pályázatra november 30-án délig nyújthatók be a támogatási igények az ügyfélkapun keresztül. Korábban már támogatást nyert gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs sorozatok további epizódjainak gyártására, illetve egész estés animációs tévéfilmekké alakítására lehet anyagi hozzájárulást kérni. A Médiatanács a nyertes filmalkotások támogatására összesen 200 millió forintot különített el. Egész estés animációs tévéfilmmé alakítás esetén a támogatás nem haladhatja meg a húszmillió forintot.

Forrás: mti