Egy kupac kufli a réten
Dániel András nagy sikerű kufli-mesekönyveiből készült rajzfilmsorozat egymás mellé illesztett epizódjait, az azokból összerakott matinémesefilmet nemrég mutatták be a magyar mozik. Az Egy kupac kufli olyan bájos animációs mesévé sikerült, hogy jelen sorok írója is egészen kikapcsolt, vagyis inkább átkapcsolt egy másik életkorába.
A régóta Németországban élő többgyermekes családanya és óvónő ismerősöm szerint a mai magyarországi gyerekkönyvtermésben egy nemzetközi szinten is értékelhető, érthető és értékesíthető könyvsorozat van, ez pedig Dániel András kuflisorozata. Ismerősöm személyes elfogultságát kiegészíti anyai és óvónői tapasztalata, hiszen neki egyszerre hivatásból és hivatalból is kötelessége beleásnia magát az új mesekönyvtrendekbe.
Őszintén szólva halványlila gőzöm sincsen, milyen szenzorokat szükséges finomhangolni ahhoz, hogy valaki pontosan eltalálja a következő mesekönyvet a mesekönyvboltban – de ha sikerül, nyert ügye van, akár fél-egy évre is megvan a „kovász”.
Ismerősöm ilyen sarkos értékítéletének van egy másik oldala is. A Bartos Erika (Bogyó és Babóca) és a Berg Judit (Rumini) utáni hiátusban egy-egy mű felcsillant ugyan, de újabb sorozat még nem tudta megvetni a lábát. Egészen Dániel András könyveiig és azok sikeréig.
A szerző által írt és illusztrált kuflimesekönyvek első része (Egy kupac kufli) 2013-ban jelent meg a Pozsonyi Pagony gondozásában, és azóta már a hetedik köteténél tart. A sorozat pedig annyira népszerű lett az óvodás és kisiskolás nézők között, hogy a KEDD Stúdió égisze alatt Jurik Kristóf, Pálfi Szabolcs és M. Tóth Géza animációsmesefilm-sorozatot készített belőle, melyhez megnyerték mesélőnek – és minden kufli és más szereplő hangjának – Scherer Pétert is.
Előreszaladtunk, és udvariatlanul nem tisztáztuk rögtön az elején, hogy miről is van szó, hogy mik ezek a kuflik. Aki nem tudná (mert még egyet sem fogott a kezébe a könyvek közül), annak álljon itt a Magyar Média Mecenatúra program Macskássy Gyula- és Dargay Attila-pályázatán támogatott animációs sorozat főcímdala, ebből minden fontos kiderül: „Se nem kifli, se nem kukac, simán kufli, ezt mondogasd! Pattognak, mint egy labda, ugrálnak, mint egy bolha. Színesek és csíkosak, mint egy szivárványos nyalóka! Van köztük nagy, kicsi, vékony, dagi, és olyan, aki néha csuklik, heten laknak egy kupacban. Ők a kuflik!”
Ezek a leginkább zoknira vagy szütyőre emlékeztető lényecskék a film elején az Elhagyott Rét közepére keverednek, ahol egy kupacban kialakítják társaslyukházukat, majd leginkább azt csinálják, amit szeretnek: hol hason, hol háton sütkéreznek a meleg napon. Néha – epizódonként – valami kalandba is keverednek, de senki ne gondoljon valami megrázóra, semmi ilyesmi nem fenyegeti az egymástól eltérő színű és jellemű lényecskéinket: néha esik az eső vagy a hó, jelmezbálba mennek vagy varázsgombát esznek, de egyiktől sem kapnak szívrohamot, ahogy mi sem.
Az elején még nem értettem, miért jó ez a mese, aztán egyszer csak leesett. Annyira semmi nem történik benne, mint egy óvodás és kisiskolás önmagának és önmagáért való játékaiban. És annyira minden is! Nincs erkölcsi tanulság, nincs jóra nevelő szándék, nincs pedagógiai mellékíz! Ezek helyett viszont van áradó gyermeki fantázia: fura nevű és még furább kinézetű lényekkel és növényekkel, és jópofa rezonőrök szájába adott állandó reflexiórezonanciával: nincs olyan oldalpár, amelyen valami lényecske ne szólna be az alkotónak vagy az olvasónak!
Pont olyan az egész mese, mintha egy kisgyerek képzelte volna el és rajzolta volna meg, és az ő papírjáról lépett volna a többiek elé egy nagy közös mesébe. És ez az, amit – másokkal ellentétben és másokat megelőzve – nagyon megérzett Dániel András: gügyögés helyett pontosan azt a fantáziasávot és hangot találta meg, amellyel a gyerekeket valóban meg lehet szólítani.
kapcsolódó linkünk a filmhez
Forrás: magyaridok.hu