Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

„Feltámasztják” az elárasztott falut

2017.04.20. 11:36

A vízzel elárasztott Bözödújfalu történetéről, egykori lakóiról forgat dokumentumfilmet Buda János. A magyarországi rendező, operatőr a várhatóan jövő nyárra elkészülő alkotásról, az adatgyűjtésről beszélt a Krónikának.

Bözödújfalu különleges története, furcsa sorsa, varázslatos fekvése, múltja és jelene mindenképpen megérdemli, hogy dokumentumfilm készüljön róla – nyilatkozta a Krónikának Buda János magyarországi rendező-operatőr, aki filmet készít a romániai falurombolás jelképévé vált, vízzel elárasztott Maros megyei településről. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) március végén adott hírt arról, hogy a Magyar Média Mecenatúra program Escher Károlyról elnevezett ad hocpályázatán 1,45 millió forint támogatást szavazott meg a médiatanács a Bözödújfalu munkacímű dokumentumfilm forgatásaira.

Buda János – aki éppen az Erdőszentgyörgy melletti településről tartott tegnap Magyarország felé – kérdésünkre azt mondta, azért is láttak hozzá a film előkészítési munkálataihoz, mert a múlt hónapban elkezdődött a mesterséges tó leeresztése, és azt is dokumentálni akarják. A falu mellett 1975-ben 625 méter hosszú, 28 méter magas gát építése kezdődött, a felduzzasztott Küsmöd-patak vize a nyolcvanas években elárasztotta a falut, amelynek lakóit a szomszédos településekre költöztették. A víz leeresztésére most azért van szükség, mert a vízgazdálkodási vállalat szakemberei meg akarják javítani a gátat és a tóban álló irányítótornyot összekötő hidat, amelynek egyik betoneleme februárban a vízbe esett.

Minden emléket összegyűjtenének a filmhez

„Bözödújfalu vallási összetétele, a falu történetét, sorsát körüllengő rengeteg mendmonda miatt is rendkívül izgalmas a téma. Adódott a helyzet, hogy nemrég leengedték a gyűjtőtározó vizét, és fokozatosan láthatóvá válnak az egykori település romjai, ezért is készítjük el a filmet. Éppen most jövök Bözödújfaluból, ahol rengeteg kedves emberrel találkoztunk, akik készségesen mesélnek a falu múltjáról. Össze szeretnénk gyűjteni az összes lehetséges, a faluhoz kapcsolódó anyagot: visszaemlékezéseket, emlékeket, fotókat és meg szeretnénk szólaltani a lerombolt falu egykori lakót, azok elszármazottait, akik szerte a világon, 35 országban élnek" – fejtette ki kérdésünkre Buda János.

Mint rámutatott, bár korábban készült már dokumentumfilm a faluról belga–magyar koprodukcióban, most a víz leengedése miatt különleges a helyzet: szeretnék részletesen körüljárni a témát és a lehető legtöbb anyagot összegyűjteni. Például arról is találtak most rendkívül látványos fotókat, amikor a falu jelképe, az egykori katolikus templom vízből kiemelkedő tornya 2014-ben leomlott.

A rendező úgy fogalmazott, augusztusban szeretnének riportokat készíteni a lehető legtöbb elszármazottal, hiszen minden évben augusztus első szombatján gyűlnek össze az elárasztott település egykori lakói és leszármazottaik a tónál, hogy megemlékezzenek régi otthonukról. A találkozót 1992-től, a falu pusztulása óta évenként megtartják, de idén a rendezvénynek különös hangsúlyt ad, hogy most „szárazon" eljuthatnak az egykori bözödújfalusiak egykori lakóhelyükre, a leszármazottak nagyszüleik, szüleik házához.

A filmrendező felhívta a figyelmet arra, bármi, ami a falu történetével kapcsolatos, érdekli őket, fotókat, visszaemlékezéseket is feldolgoznának a dokumentumfilmben. Ezért arra kérik a nagyközönséget, hogy ha bárkinek van a hellyel kapcsolatos emléke, írásos dokumentuma, fényképe, az jelentkezzen Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatalának sajtófelelősénél, Ambrus Róbertnél.

A „megszentelt hely"

Megtudtuk, horgászokkal is találkoztak Bözödújfaluban, hiszen horgászparadicsom volt a tó, most pedig nemigen van mit kezdeniük a hellyel, hiszen mint ilyen nem működik. „Furcsa, különös sors ezé a falué, amely a falurombolás következtében már elpusztult, a vízzel való elárasztást követően pedig egyféleképpen feltámadt: halak, vízi növények, kagylók élőhelyévé vált, most pedig ilyenként is megsemmisül – ez is egyfajta katasztrófa. Az elpusztuló, aztán más formában feltámadó falu szimbólumként is jelentős: feltámadásnak nevezhető az is, ahogy az elszármazottak, egykori lakók a faluünnepen visszatérnek a régi otthonba" – mutatott rá a filmrendező.

Kitért arra is, a sajtóból értesült arról, hogy a környékbeliek szétlopkodják a romokat, köveket, használható építőelemeket. „Én úgy látom, nemigen van amit ellopni onnan, vagy ha visznek is el ezt-azt, az nemigen fogja csorbítani az emlékeket, a hely jelentőségét. Házalapok, falak, pincebejáratok kezdenek látszani, ahogy engedik le a vizet, sőt kutak is, ami elég veszélyes lehet azok számára, akik sötétben járkálnak ott. A környék lélegzetelállítóan gyönyörű, el lehet képzelni, milyen lehetett a falu, az egész völgy annak idején" – mondta Buda János.

Azt is kifejtette, a világon egyedülálló a település a tekintetben is, hogy a szombatosok felekezetének egyik főhelye volt, itt éltek az utolsó erdélyi szombatosok, míg zömük zsidó hitre tért, a falu különlegességét az is adta, hogy katolikus, unitárius, ortodox és székely szombatos felekezet egyaránt megtalálható volt egy helyen. „Elképesztő, ahogy a 4-5 vallás képviselői, a mintegy pár száz család harmóniában, békében élt ezen az idillikus helyen, amiről valamiképpen most is érezhető, hogy megszentelt hely" – fogalmazott Buda János. Mint mesélte, beszélt egy idős bácsival is, a falu egykori lakójával, aki ott maradt, a tó mellett, most szegényes körülmények közt él egy romos házban. Ő mutatta meg a lassan láthatóvá váló romok között, hogy hol állt a pap háza, ennek vagy annak az egykori falustársnak a lakóhelye.

Ismeretterjesztő film is készülne

„A falu története mindenképpen drámai, sokan csak a pusztulást látják benne – ami általában gyorsan történik. A vízben lassan kialakuló élővilág azonban az életet jelenti, a környezet lassú változásait pedig kevesebben veszik észre. Az ott maradottaknak, ott élőknek szerves kapcsolata van a vízzel, mintegy együtt élnek a tóval. Ezt is dokumentálnánk, elképzelhető, hogy az összegyűjtött anyagból ismeretterjesztő filmet is készítünk szakemberek bevonásával" – fejtette ki a rendező. Hozzátette, Bözödújfaluban igyekeznek fokozatosan leengedni a vizet, hogy a tó élővilága ne pusztuljon el, a halaknak legyen idejük lennebb költözni.

Buda János kérdésünkre elmondta, a dokumentumfilm jövő nyárra készülne el, ugyanakkor azt is tervezik, hogy ismeretterjesztő filmen kívül kisjátékfilmet is forgatnak színészekkel, amelynek alapját a falu történetéről keringő mendemondák, személyes sztorik adnák. „Azt hiszem, hogy Bözödújfalu története, sokféle drámája, megrázó története: pusztulása, furcsa feltámadása akár Magyarország, a világ történetének kicsinyített mása, zanzásított makettje lehetne. Ugyanakkor filmes szempontból is érdekes lesz az, ahogy az elszármazottak az egykori falu helyére visszajönnek. A film nem foglal állást, nem mond véleményt, hanem magát a drámát akarja bemutatni. Azt, ahogyan jött a víz, vagy hogy akadtak helyiek, akik azt mondták, inkább megfulladnak, de nem költöznek el onnan. Egyfajta lassú haláltusa lehetett az elköltözés, hiszen vissza-vissza kellett menni, hogy elszállítsák onnan otthonuk darabkáit" – mondta Buda.

Azt is kifejtette, a dokumentumfilmben szakembereket, vízügyi és építészmérnököket, biológusokat is megszólaltanak, arra is keresik a választ, hogy tulajdonképpen miért volt szükség a Ceauşescu rendszerben arra, hogy ezen a helyen víztározót létesítsenek, hiszen nem egyértelmű a korabeli hivatalos magyarázat, hogy árvízvédelmi célból árasztották el vízzel a völgyet. Buda János filmrendezőként és operatőrként számos ismeretterjesztő film, természetfilm, kisjátékfilm, animáció alkotója, munkáit több nemzetközi és magyarországi szakmai díjjal ismerték el. Korábban már forgatott Romániában Nagybánya és Szolnok testvérkapcsolatáról. A Bözödújfaluról szóló dokumentumfilmen folyamatosan dolgozik munkatársaival, két-három hét múlva újra visszatérnek a helyszínre, igyekeznek minél több autentikus forrásból származó információt összegyűjteni.

Forrás: kronika.ro