Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Oscar-díjas rendezőnk tartott rajzversenyt Barcelonában

2017.03.16. 15:53

Rajzversenyt és filmvetítést szervezett Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa a barcelonai magyar közösség számára Oscar-díjas rendezőnk, Rófusz Ferenc vezetésével.

Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa március 11-én rövidfilmvetítést és Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációs filmrendező vezetésével rajzversenyt tartott a helyi magyar közösség gyermekeinek. A rendezvényen, melynek szervezésében közreműködött a barcelonai magyar közösség kultúrköre (a Madách Egyesület által támogatott Aranyalma-kör), dr. Kovács Barnabás barcelonai főkonzul, majd az Aranyalma-kör vezetője Csányi Dóra mondott köszöntőt megemlékezve a közelgő március 15-i forradalom évfordulójáról.

A légy ihlette a süteményt

Ez után levetítésre került a Rófusz Ferenc által készített Hoppi mesék egy epizódja, ihletet adva a csaknem 30 kisiskolásnak az ezt követő rajzversenyhez, melyen a kedvenc ünnepükről készíthettek színes illusztrációt. A lelkes rajzolók alkotásait a rendező úr és felesége zsűrizte, majd díjazta.  Bőven jutott ajándék nemcsak a legjobbaknak, de a művész úr és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jóvoltából az összes kisdiák elégedetten távozott.

Az esemény végén a magyar közösség tagjai ajándékokkal köszönték meg Rófusz Ferenc részvételét, melyek között olyan sütemény is volt, melyet a rendező Oscar-díjjal jutalmazott A légy című alkotása ihletett. Az esemény apropóját a XIX. Barcelonai MECAL Pro  Animációs- és Rövidfilmfesztivál adta, melynek ez évi kiemelt díszvendég országa Magyarország.

Barcelona

3 hét, 5000 kisfilm

A MECAL Pro Animációs-és Rövidfilmfesztivál, melynek nyitóünnepségén március 11-én, mind dr. Kovács Barnabás Magyarország Barcelonai Főkonzulja, mind dr. Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára beszédet mondott, Spanyolország egyik legrangosabb animációs filmfesztiválja, mely 3 héten keresztül mintegy 5000 kisfilmet fog levetíteni.

A magyarországi animáció bemutatására az eseménysorozaton belül számos alkalommal kerül majd sor: külön napokat szentelnek az utóbbi évek legjobb magyar kisfilmjeinek, a Színház-és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál alkotásainak vetítésére, melyen a fesztivál igazgatója, Mikulás Ferenc  is jelen lesz.

Jön a Rófusz-mesterkurzus

A rendezvény kiemelt programja a Rófusz Ferenc által tartandó mesterkurzus, melynek során  A légy című, 1981-ben Oscar-díjjal jutalmazott filmjének készítéséről tart előadást az érdeklődők számára és bemutatja a magyar animációt. A fesztiválon, melyen az NMHH Médiatanácsának elnöke dr. Karas Mónika, illetve a Magyar Média Mecenatúra Program Koordinátora, dr. Kollarik Tamás  is rész vesznek, ”Magyar nap” keretén belül vetítik le a szervezők által kiválasztott legjobb magyar animációs filmeket. A fesztivál során számos hazai alkotást nézhet meg a közönség a Mecenatúra Program támogatásával.

A rendezvények részeként az NMHH tagjai találkozni fognak a katalán médiahatóságok képviselőivel, melynek alkalmával bemutatják a magyar filmigazgatási rendszer működését.  Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa a helyi Robert Palotában tartandó március 15-i ünnepséggel és koktéllal honorálja a meghívott vendégek részvételét és a magyar animáció 100 éves évfordulóját, melyet a Magyar Művészeti Akadémia által készített roll-up kiállítás formájában is megtekinthetnek a fesztivál helyszínén.

Forrás: hirado.hu