Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Újra vetítésre kerül a Hargita Együttesről szóló film

2017.01.11. 14:08

Negyedévszázada láthatja a közönség a hivatásos Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes produkcióit, és viheti magával egy-egy előadás után a virtuóz táncok, a színes, autentikus népviseletek látványát.

A tánckar tevékenysége azonban jóval több, szerteágazóbb annál, mint ami reflektorfénybe kerül. A Negyedévszázad negyedéve című ötvennégy perces film a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes színfalak mögötti életébe is magával viszi a nézőt.

Az érdeklődő megismerheti az ünnepi, huszonötödik évad munkás hétköznapjain, a próbák és a túrnék alatt is a tánckar munkáját, átérezheti, mit jelent a hivatásos táncos élete. A küldetés, a staféta továbbadásának nemes eszméin kívül a megélhetés kérdései is felvillannak. Sejthetővé válik, miként alakul át ugyanazon előadás üzenete itthon, szakmai zsűri előtt és a mezőségi szórványturnén. A kamera szubjektív látószögéből követhetjük végig a hivatásos együttes negyedévét.

A film operatőre Berszán-Árus György, rendezője és vágója Daczó Dénes. A gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió alkotása októberben elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának különdíját a XVI. Lakitelki Filmszemlén.

A film létrejöttét Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatta.

Forrás: erdely.ma