Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Szabaddá szeretni: film készült a börtöncursillo nevű programról

2018.11.12. 15:13

Az Isten a rácsok mögött című magyar dokumentumfilm producere, Czoborczy Tamara szerint a sikerhez sokszor elég a megtapasztalt önzetlen szeretet, reményre pedig nem csak a fogvatartottak világában van égető szükség.

Mint arról portálunk is beszámolt, november 11-én vasárnap 21:35-kor mutatják be a Duna World televízión az Isten a rácsok mögött című magyar dokumentumfilmet. A Keresztény Élet Stúdió 50 perces filmje a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben indult, börtöncursillo nevű keresztény programról szól, és a rácsok mögötti lelki gondozás folyamatába nyújt betekintést.

A készítők a film ismertetőjében rámutatnak, hogy „A fogvatartottak rehabilitációjának célja a pozitív belső változás elérése. Ez azonban a világ legtöbb országában megoldatlan. Semmi nem garantálja, hogy szabadulása után az elítélt nem ott folytatja, ahol abbahagyta.

A visszaesők aránya Magyarországon több mint 50 százalék. E probléma megoldását segítendő, négy évvel ezelőtt a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben is elindult a börtöncursillo, melynek célja: a háromnapos lelkigyakorlat szerű tréning alatt az elítéltek szívébe „becsempészni” Istent, elmélyíteni bennük a keresztény értékeket, és segíteni azok életre váltásában” – fogalmaznak az alkotók.

A vasárnapi premier kapcsán az Isten a rácsok mögött című magyar film producerével, Czoborczy Tamarával beszélgettünk, aki elmondta, hogy a film ötlete a „világi” cursillo és a börtöncursillo, valamint a Szent Maximilián Kft. munkatársaiban közösen merült fel: a Magyar Média Mecenatúra 2016-os Ember Judit Pályázatán nyerték el a támogatást a film elkészítésére.

Miért tartották érdemesnek filmet forgatni a börtöncursillóról?
Úgy éreztük, jó volna megmutatni, mennyire működik az az önzetlen szeretet, amit a börtöncursillo önkéntes munkatársai tanúsítanak: saját költségükön, saját szabadidejükből hozzák meg azt az áldozatot, hogy járják a börtönöket, és megtartják a cursillót. Ez az önzetlenség olyasmi, amit a rabok is éreznek, hiszen a rácsok mögött ilyet szinte sosem tapasztalnak – pedig emiatt tud új irányt venni az életük, a változást a Jóisten kegyelme és a törődés hozza. Míg a társadalomtól eddig azt kapták, hogy ők rosszak, és arra emlékeztetik őket, hogy elkövettek valamit, a börtöncursilló révén megérkezik valaki, aki azt mondja: benned is van jó. Komoly tudósok is vizsgálják, hogy milyen módszerekkel, orvosi, pszichológiai, szociológiai eszközökkel lehet tartós változást előidézni – mindezekkel párhuzamosan, eredményeiket elismerve azt gondolom, hogy a tartós változás ebben az önzetlen szeretetben gyökerezhet.

Tulajdonképpen mi a börtöncursillo?
A filmben elhangzik erre egy nagyon frappáns meghatározás. Én azt mondanám, hogy a börtöncursillo egy nagyon aktív három nap, ami valamelyest hasonlít egy lelkigyakorlathoz – de nem az.Ez egy háromnapos feltöltődés, melynek van egy megelőző és egy utógondozó szakasza is. (A program hazai honlapja szerint a cursillo spanyol eredetű megnevezés magyarul a kereszténységről szóló rövid tanfolyamot jelent. Mint írják, a cursillo segítségével a vallásosak, de a hittől, egyháztól távol lévők, a maguk módján Istenhívők is mérlegelhetik, meggondolhatják és átélhetik, mi a keresztény megközelítés és válasz a ma kérdéseire – a szerk.)

Milyen élményei vannak a fogvatartottakkal, a börtönnel kapcsolatban?
Mivel a gyermekemmel voltam otthon, összesen háromszor vettem részt helyszíni forgatáson, csupán kevés kapcsolódásra volt lehetőségem a fogvatartottakkal. Az apró élmények azonban jelentős változást hoztak bennem. Korábban például azt gondoltam, hogy ha az ember börtönbe kerül, akkor összedől a világ, és valami helyrehozhatatlan történt. Most viszont azt látom, hogy ha ne adj’ Isten valami félresikerül és valaki oda kerül, akkor is van kiút, ott is lehet hasznos az ember. A börtöncursillo és a film készítése picit más színben tüntette fel előttem az életnek ezt az oldalát.

A büntetés-végrehajtás zárt és szigorú rendszer, nem volt problémás a forgatás?
Alapvetően nem jelentett nagy akadályt a sok szabály, amihez alkalmazkodni kellett, sőt, gyártási oldalról nézve még jót is tett: mindent sokkal jobban és sokkal részletesebben meg kellett terveznünk, hiszen rengeteg engedélyt kellett kérnünk, listákat kellett előre leadnunk – ez segített abban, hogy alaposan átgondoljunk minden folyamatot. A film készítése így nagyobb tervezési munkát igényelt mindenkitől, de az a plusz munka, amit ez igényelt, sokszorosan meg is térült. A BV pedig az egész forgatás alatt nagyszerű partnernek bizonyult.

Miért érdemes annak is megnézni a filmet, aki nem keresztény, illetve nincsenek sem vallási, sem börtönhöz kapcsolódó tapasztalatai?
Két dolog miatt érdemes megnézni: egyrészt mert segít az embernek megbecsülni a maga helyzetét, amire jórészt panaszkodni szokott. Másrészt pedig azért, mert a mai világban nagy igény és szükség is van a reményre – annak is, aki nem vallásos. Ez a film pedig a felállás, a küzdés, a továbblépés felé „lökdösi” az embert, arról ad hírt, hogy van remény: akármilyen mélyre csúszott is valaki, van kiút, minden élethelyzetben lehet boldog az ember.

Az Isten a rácsok mögött című film november 11-én, vasárnap 21:35-kor látható a Duna World televízió műsorán. A film a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült.

kapcsolódó linkünk a filmhez

Forrás: baon.hu