Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Magyar animáció kapta a Primanima fesztivál nagydíját

2018.11.05. 12:29

Véget ért a 7. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 24. és 27. között rendeztek meg Budaörsön. A Primanima Nagydíját idén először egy magyar alkotás, Hegyi Olivér Take Me Please című filmje kapta.

Az idei fesztivál nemzetközi szakmai zsűrije – Ducki Tomek lengyel-magyar animációs rendező, Kreet Paljas, a budapesti Anilogue programigazgatója és Pálos György filmrendező, producer, tanár a Primanima Nagydíját Hegyi Olivér Take Me Please című, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció mesterszakán készült diplomafilmjének adta, mely egy szerelem utóéletét mutatja be egyszerre humoros és maróan fájó, átélhető módon, a rendező saját, eltorzított hangjának tolmácsolásában – számol be minderről a kultura.hu.

Az összefoglaló rámutat, hogy a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járóGeorge Pal-díjat szintén egy MOME-diplomafilm, Varga Tímea Még nem című animációja nyerte, mely egy magára hagyott kisfiú szemszögéből világít rá azokra a kínzó kérdésekre, amelyre sok egyedülálló szülő kényszerül.

A Legjobb elsőfilm a Primanimán visszatérő alkotónak számító Martina Scarpelli Tojás (Egg) című animációja lett, mely egy tojás elfogyasztásán keresztül geometriai formák segítségével mutatja be egy testképzavaros ember magányos küzdelmeit. A Legjobb diplomafilmnek járó elismerést egy észt produkció, Äggie Pak Yee Lee Muteum című alkotása kapta, melyben a múzeumban való helyes és helytelen viselkedést egy pimasz óvodás csoport példázza. A Legjobb diákfilm kategóriában a már tavaly is díjazott Paulina Ziółkowska duplázott: a 6. Primanimán az Oh, anyám című filmjéért érdemelte ki ezt az elismerést, idén pedig az Egészségedre! (Bless you!) című animációjával, melyben egy apró hétköznapi fiziológiás esemény egy grandiózus univerzális rémálommá növi ki magát.

Mint a cikkben írják, a háromtagú nemzetközi zsűri szokás szerint különdíjat is osztott: Ducki Tomek Szénási Marcell Zűrös környék című filmjét emelte ki, Kreet Paljas a lenyűgöző kameramozgásért díjazta a német Kiana Naghshineh Egy szempillantás (A Blink of an Eye) című animációját, Pálos György pedig Láng Orsolya Szezon után című, melankolikus hangulatú filmjét méltatta annak játékos történetmeséléséért.

A Primanimán kiemelt szerepet kap a hangi munka elismerése, ezért hatodik éve külön szakmai zsűri díjazza a legjobb hangi világú filmet. A PrimaSound négytagú zsűrije Lucia Bulgheroni Élettelen című bábfilmjének (hang: Louise Patricia Burton) adta a Primasound-díjat. Az idén debütáló PrimAlter díjat az animációs és művészeti szakmán kívülről érkező, saját hivatásukban elismert személyek osztották ki: Fekete Ágnes lelkész, Spányik András pszichoterapeuta és Szemere Katalin újságíró a fehérorosz Maryna Miliushchanka Németországban készített bábanimációjának, a Vetés című allegorikus felnövéstörténetnek adta az első PrimAlter-díjat.

A közönségdíjat Veronica Solomon Szeress engem, félj tőlem (Love Me, Fear Me) című stopmotion alkotása kapta. A legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat Csont Zsombor kisfilmje, az Apapara nyerte el, mely a szülői gondoskodás kezdeti nehézségeinek rendkívül szórakoztató lajstromozása. A díjat az NMHH Médiatanácsa ajánlotta fel, mellyel 500 ezer forintos támogatás jár.

A legjobb gyerekfilm díját a cseh Kateřina Karhánková Felhők gyümölcse (Fruits of Cloud) című animációja, A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm elismerést idén egy belga alkotás, Johann Etrillard Most kell! (It’s pressing!) című kisfilmje kapta, melyben egy kisfiúnak a legrosszabbkor kell pisilnie. A közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat megosztva kapta Jurik Kristóf Kuflik: Szerintem mindenki legyen kufli! és Lugosi István Hortobágyi darumese című animációja, előbbi a KEDD, utóbbi a Kecskemétfilm stúdió produkciója. A díjat szintén 500 ezer forinttal támogatta az NMHH Médiatanácsa.

Forrás: kultura.hu