Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Gettó Balboa: Bogdán Árpád dokumentumfilmje Szarajevóban versenyez

2018.07.09. 10:08

Bogdán Árpád Gettó Balboa című dokumentumfilmjét beválogatták a 24. Szarajevói Filmfesztivál nemzetközi dokumentumfilmes versenyprogramjába. A Genezis című – a januári Berlinálén debütáló – játékfilmjével idén már több fesztiválsikert is maga mögött tudó rendező első egészestés dokumentumfilmes munkája az iamnewhere és a SpeakEasy Project koprodukciójában készült Ponczók Attila és Csányi Dávid eredeti ötlete alapján.

A Gettó Balboa fókuszában a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt, később megtért edző, Misi, és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli élete, és kettőjük kapcsolata áll. A film már az utómunka fázisában kivívta a nemzetközi dokumentumfilmes szakma figyelmét, amikor tavaly egy fejlesztő workshopon elnyerte az IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam), a világ legrangosabb dokumentumfilm-fesztiváljának különdíját.

"Régóta szerettem volna készíteni egy dokumentumfilmet, ami reményt ad, kiutat mutat. Ugyanis nem akartam elfogadni, hogy csakis kudarccal végződő történeteink lehetnek, pláne most, mikor nagyon nagy szükségünk van a mesékre. Azokra a régi vágású, klasszikus mesékre gondolok, amiken keresztül megtanultunk újra hinni az álmainkban. Önmagunkban. Bennünk. A Gettó Balboa egy ilyen „mese", a városi folklór része. Azé az urbanizált folklóré, amit a valóság mesél el nekünk. Amit csillogó szemmel hallgatunk, figyelünk, mesélünk tovább, mert ezzel önmagunkban is visszatér az, ami elveszett: a Remény!" – mondta el Bogdán Árpád a film rendezője.

"A Gettó Balboa a markáns rendezői vízió és a precedens nélkül álló szociális érzékenység együttállása. A szubjektív rendezői "tekintet" azonnal berántja a nézőt az emberi intimitásnak és exkluzivitásnak egy olyan, folyton lüktető, fülledt terébe, amelyet csak a beavatottak mernek és tudnak hitelesen – önmagukra is reflektálva – ábrázolni. Merész szerzői attitűd ez; a bevonás intenzitása, kérlelhetetlensége zavarbaejtő." – vallja Kosztolni Ildikó, a film vezető producere.

A megtért maffiózó és egy nehéz sorsú boxoló útja a nyolckerből a profi világbajnokságig: mikor a Balboáról beszélek, elsőre mindenki azt hiszi, hogy ez csak játékfilm lehet. Bogdán Árpád filmje olyan moziélményt teremt, hogy a film nézése közben is elgondolkodunk azon, valóban dokumentumfilmet nézünk-e. Legutóbbi filmünk, az ULTRA közel tízezer mozinézővel bizonyította, hogy érdemes a nagyvászonra doksit készíteni. A Gettó Balboa reményeink szerint legalább ekkorát fog szólni. Az elmúlt pár évben Magyarországon Netflix/HBO-szintű dokumentumfilmek készülnek futószalagon, nemzetközi sikereink nem maradnak el a játékfilmjeinkétől. Örülök, hogy ennek a folyamatnak mi is alakítói vagyunk
– monda el Józsa László a film egyik producere.

A Gettó Balboa a budapesti nyolcadik kerületi roma közösség különleges erőfeszítése nyomán jöhetett létre, majd több év fejlesztés után a Magyar Média Mecenatúra program jóvoltából vált finanszírozhatóvá. A világpremier egyben Bordás Róbert operatőrnek is nemzetközi porondra lépése.

Az augusztusban rendezett 24. Szarajevói Filmfesztiválon Bogdán Árpád filmje mellett további két magyar dokumentumfilm (Csuja Lászó: Kilenc hónap háború; Zurbó Dorottya: Könnyű leckék), valamint Szilágyi Zsófia Egy nap című játékfilmje is versenyez majd.

Forrás: origo.hu