Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Hová tűnt Mocsáry őrnagy? Hová tűnt Mocsáry őrnagy? 100%

Mocsáry István őrnagy repülőgépét 1942. augusztus 14-én lőtte le a szovjet légvédelem Urivnál. Mivel ezen a területen hónapokig folytak a harcok, ezért a gépben maradt személyzetet nem tudták eltemetni. A lezuhant repülőt „elfelejtették”, de most orosz kutatók megtalálták a feltételezhető becsapódási helyet. A Magyar Roncskutató Egyesület expedícióján többek között ezt a területet kutatja át, azonosítja a gép maradványait, exhumáló feltárást végez. Mindenki hallott a második világháborúban a Don kanyar tragédiájáról, de kevés szó esik arról, hogy a szárazföldi csapatok mellett a légierő is részt vett a harcokban. A dokumentumfilm egyszerre irányítja a figyelmet a múltra, és az azzal foglalkozó emberekre. Két, párhuzamosan futó idősíkban mutatja be a magyar roncskutatók különleges munkáját, valamint az expedíció kapcsán a második világháború repülőseinek történetét. A 2015-ben szervezett kutatás azért is különleges, mert nem csak Mocsáry őrnagy nyomában járnak a roncskutatók, hanem Horthy István főhadnagy két évvel ezelőtt megtalált pontos lezuhanási helyére is visszamennek, és Csukás Kálmán alezredes nyughelyét is megpróbálják felkutatni. Ő volt az a repülőalakulat parancsnok, aki Horthy Istvánnal együtt ment ki a frontra, majd 1943. januárjában pilóta létére a földön harcolt és hősi halált halt. A magyar repülőkatonákat nem földi harcokra képezték ki, mégis szembeszálltak az előre nyomuló szovjet csapatokkal. Ezzel az alezredes több ezer magyar katona életét mentette meg 750 fős alakulatával, akik az ilovszkojei repülőteret védték. Noha jövőre már hetven éve, hogy a második világháború véget ért, nem telik el olyan hét vagy hónap, hogy ne kerülne elő háborús emlék akár Magyarországon, akár olyan külföldi hadiszíntéren, ahol magyarok harcoltak. A Magyar Roncskutató Egyesületet egy maroknyi lelkes civil és katona, történész és kutató alkotja. Ők jórészt szabadidejükben foglalkoznak ezek felderítésével, kiemelésével, a hadtörténelem tárgyi emlékeivel. Az ő történetük és a második világháború pilótáinak története így, hetven év elteltével is szorosan összefonódik, ezt mutatja be a film, amely így a történelem egy szeletét is átemeli a jelenbe. A dokumentumfilmben az expedíció időrendben halad végig az „égi” háború történésein, miközben múlt archív felvételek és kreatív eszközök segítségével elevenedik meg.

pályázati adatok

partner
Garami Gábor
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2015
támogatás összege
7 230 000 Ft

alkotók

műfaj
Történelmi dokumentum film
rendező
Szuchy Zsuzsanna
forgatókönyvíró
Szuchy Zsuzsanna
operatőr
Karáth Zita
zenei szerkesztő
Czutor Zoltán
vágó
Kollányi Tamás
szereplők
Magó Károly
szakértő
Magó Károly
szakértők, közreműködők
Takács László
Rozsos Ákos
Valter János
hangmérnök
Krajcsovits István

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
CINEMA-FILM Kft.
producer
Garami Gábor
gyártás tervezett ideje
2015.05.04-2017.07.30
forgatás tervezett befejezése
2017.06.30
forgatási helyszínek
Uriv
Kopaniscse
Alexejevka

technikai adatok

játékidő
50 perc

forgalmazási adatok, díjak

fesztiválok, díjak
Komló,HÉTDOMB fesztivál 2018.09.09. Emlékőrző díj
televíziós sugárzások
M5 2017.12.02. 18:00 -
sajtótükör
https://www.haborumuveszete.hu/elo-tortenelem/6378-magyar-repulogeproncsok-a-don-kanyarnal
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=87496
http://faktor.hu/faktor-magyar-bombazogepeket-talaltak-egy-orosz-mocsarban
http://www.roncskutatok.hu/hova-tunt-mocsary-ornagy-sajtoanyag/