Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Elnémult harangok Elnémult harangok 93%

Az emberiség történetében a templom mindig is szent hely volt, szent hely, ahol az emberek Istennel és egymással találkozhattak. Isten háza az idők kezdete óta igazodási pont. Igazodási pont és Iránytű a helyes út felé, de ha templom nincs, akkor nincs közösség, identitás és jövő. Szent István király 10 püspökséget szervezett, s elrendelte, hogy minden tíz falu templomot építsen. Eleinte főként fatemplomokat emeltek, de már első királyunk idejében építettek kőtemplomokat is. Az 1241-es tatárjárásnak sok templom és település esett áldozatul. A legtöbb istenháza végleg eltűnt, de egy részüket helyreállították. A XVI-XVIII. század török és tatár dúlásai szintén nyomot hagytak ezeken a templomokon, ám később legtöbbjüket renoválták, újraépítették. Erélyben mintegy 150 olyan, egykoron magyar falu van, ahol néhány évtizeddel ezelőtt még működött a templom. Mára azonban a legtöbb településen ezek a műemlékek romosak, elszomorító látványt nyújtanak, és arról a korról tanúskodnak, amikor a magyarság még nem volt szórványban. Nemrégiben Némán és Ormányban járván olyan romos és elhagyatott templomokat láttam, ahol egykoron virágzó magyar közösség élt. Mindenképp fontos a magyar és az egyetemes európai kultúrtörténet szempontjából ezeknek a több száz éves műemlék épületeknek a megmentése, a pusztulás megállítása. Ennek érdekében az első lépés lehetne a nyilvánosság tájékoztatása, a közvélemény érzékennyé tétele a sok pusztuló, középkori műemlék sorsa iránt. Egy olyan sorozatot terveztem, amely bemutatja ezeket a felbecsülhetetlen kulturális értéket hordozó, még ilyen állapotban is gyönyörű épületeket, hiszen ezek nem csupán a magyar, hanem az emberiség közös kulturális örökségét alkotják. Úgy gondolom, hogy az előttünk járó nemzedékek által emelt templomok iránt felelősséggel tartozunk, ezek megőrzése a jövő generációi számára – legyenek azok románok, magyarok vagy mások - kötelességünk.

pályázati adatok

partner
Lukács Csaba
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2015
támogatás összege
6 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Ismeretterjesztő filmsorozat
rendező
Erhardt Ágoston
forgatókönyvíró
Fülöp G. András
operatőr
Marossy Géza
vágó
Szabó Imre
szakértő
Lukács Csaba

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Kárpátpress
producer
Novák Lajos, Lukács Csaba
gyártás tervezett ideje
2015.06.01-2015.10.15
forgatás tervezett befejezése
2015.09.14
forgatási helyszínek
Székelyföld

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak