Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A mindenek útja A mindenek útja 100%

10 részes hangjáték Boldizsár Ildikó "A Fekete Világkerülő Ember meséi" című művel alapján

„A mindenek útja” című hangjáték sorozatunk Boldizsár Ildikó „A Fekete Világkerülő Ember meséi” című ciklikus meseregényének rádiós adaptációja. Alkotói koncepciónk szerint a hangjátéksorozat 10 darab 15 perces részből áll. Az egyes részek önmagukban is megállnak, önmagukban is kerek egészet alkotnak, azonban a részek egymást követő láncolata viszi végig a mese történetének dramaturgia ívét, s jut el az utolsó epizódra az örömünnepet jelentő záróképig a történet. A színészek hangjának és hangeffektusoknak a segítségével életre kelő történet hangjátéki megformálásában a kortárs zenei elemeknek és betéteknek is fontos szerepet szánunk. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseíró és meseterapeuta, akinek egész munkássága a mese gyógyító és nevelő hatásáról szól. Boldizsár Ildikó meséi arra az alapvetésre épülnek, hogy minden mese szereplői tulajdonképpen mi magunk vagyunk – a mesékben saját álmaink, vágyaink, kicsinyességeink, rettegéseink, gonoszságaink, félelmeink, örömeink jelennek meg. Boldizsár Ildikó meséi kortalanok, így minden korosztályt megszólítanak, minden korosztály - kicsik és nagyok egyaránt - találnak bennük maguknak „üzentet”. A minden korosztályt megragadó és megérintő tartalom, a gondolatiság és az elgondolkodtató fordulatok meghatározóan jellemzik Boldizsár Ildikó meséit. Ezek a mesék a legkisebbek számára és érett felnőttek számára egyaránt tanulságos, szórakoztató és elgondolkodtató történetek. Ennek a fajta történetvezetésnek és mesei építkezésnek egyik legkiemelkedőbb példája a Fekete Világkerülő Ember történetéről szóló meseciklus. A történet központi figurája a Fekete Világkerülő ember, aki (a történet elején) magányában és elszigeteltségében elveszíti a kapcsolatot az őt körülvevő világgal, és így tulajdonképpen el is veszíti az őt körülvevő világot. A Fekete Világkerülő elindul tehát, hogy újra rátaláljon a világra, és végül hol másutt találná meg e világot, mint barátokban, mint a szerelemben, mint a reményben. A történet egy erdei házikóban játszódik. A főszereplőink ebben a házikóban összegyűlve mesélnek el egymásnak különböző történeteket. Ennek a házikónak a békés, meghitt tűzlobogós hangulata akusztikailag végig jelen van a hangjátékban. A szereplők által elmesélt történetek ebből a házikóból kirepítenek minket, hol a holdra, hol messzi távoli időkbe, hol a tenger mélyére, de végül a történetek végén mindig visszatérünk ebbe a házikóba, ami a mese végére az otthonunkká válik.

pályázati adatok

partner
Csekő Krisztina Zsuzsanna
pályázat típusa
Cserés Miklós
pályázat éve
2014
támogatás összege
3 000 000 Ft

alkotók

műfaj
hangjáték (10 részes hangjáték sorozat)
rendező
Anger Zsolt, Dömötör Tamás
író
Boldizsár Ildikó
szövegkönyv
Anger Zsolt, Csekő Krisztina
szerkesztő
Csekő Krisztina, Fekte Katalin
zeneszerző
Mátyássy Szabolcs
további alkotók
Ölveti Mátyás - zenész - cselló
szereplők
Dobó Kata - Tűz
Béres Ilona - Mesélő
Anger Zsolt - Fekete Világkerülő
Fekete Katalin - Amália
Elek Ferenc - Kormos Varjú
Ambrus Asma - Hegyek Anyókája
Dengyel Iván - Madarak Királya; Mindenek Útja
Adorjáni Bálint - Nap, Világvégi Eszes Madár
Frenkó Zsolt - Madártoll; Világvégi Gubbasztó Madár; Kátyúk Útj
Jordán Adél - Mókus
Kovács Vanda - Főboszrokány
Lengyel Ferenc - Árnyék
Mátyássy Szabolcs - Zöld Manó
Mészáros Béla - Vakond
Móga Piroska - Legfényesebb Csillag; Halacska; Nevető Leányok Útja; Sün
Poppre Ádám - Csóka
Simicz Sándor - Varrótű; Medve; Vízíkirály; Világvégi Orvosságos Madár
Szabó Zselyke - Bögrepötty; Útveszejtő Virág
Szávai Viktória - Hold
Takátsy Péter - Holló
szakértők, közreműködők
Varga János - konferálás
hangmérnök
Kulcsár Péter

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Csekő Consulting Tanácsadó Kft.
producer
Csekő Krisztina
gyártás tervezett ideje
2014.12.01-

technikai adatok

masteranyag
wave
játékidő
10*15'

forgalmazási adatok, díjak

rádiós sugárzások
Kossuth Rádió - Családi sáv: 1. rész - 2015.11.02
Kossuth Rádió - Családi sáv: 2. rész - 2015.11.03
Kossuth Rádió - Családi sáv: 4. rész - 2015.11.05
Kossuth Rádió - Családi sáv: 3. rész - 2015.11.04
Kossuth Rádió - Családi sáv: 5. rész - 2015.11.06
Kossuth Rádió - Családi sáv: 6. rész - 2015.11.09
Kossuth Rádió - Családi sáv: 7. rész - 2015.11.10
Kossuth Rádió - Családi sáv: 8. rész - 2015.11.11
Kossuth Rádió - Családi sáv: 9. rész - 2015.11.12
Kossuth Rádió - Családi sáv: 10. rész - 2015.11.13
-