Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Hagyaték Hagyaték 100%

Kísérleti rövidfilmünk mozaikfilm, amely számos párhuzamos és egyszerre egymást kiegészítő apró történetből áll. Az apró történeteket zörejek, neszek, egy másik történet hangja előlegezi meg, köti össze egymással. Egy távoli harangszó, egy autó dudája illeszti a mozaik darabjait, az állandó nézőpontváltásokat. A régmúlt és a jelen, a kint és bent között egy narrátor áll: a ház maga. Hétköznapi titkok, régi bűnök, lejárt slágerek, kétségbeesett álmok ütköznek a ház falaiba, rejtőznek a bezárt ajtók mögött, az omló vakolatú, kopott lakásokban. Az élet szimmetriáját, harmóniáját a történet keretét biztosító idős nagymama és kislány unokája képviseli. Az üres mindennapok lefolyása, a rutinszerű cselekedetek bemutatása mellett a ház lakói egyfajta automatizmussá váló kölcsönhatásban élnek egymással, valamint a háttérben meghúzódó magánéletük arctalan őrületével megidézik hanyatló tendenciák beszédes némaságát - a rajtuk átívelő örök értéket képviselő keresztény szeretet életigenlő bölcsességét. A lakók bűnei rejtettek, arctalanok, de létező belső poklok, önmagukba visszahajló körforgások. Egy bűnös korban épült ház, bűnhöz kötődő, régi ÁVH-s szeparátorának hatása a mai korra, egy kereszt az egyik lakás belső folyosóján a lelkek magányának és kényszerített együttélésének végeláthatatlan körét mutatja be. A polgári és keresztény értékrend Margit néni karakterével, a maga letisztult csendességével átível a filmen, mintegy hidat képezve a bűnök felett. A megelevenített vágyak, szándékok és cselekedetek jelenünk valósága, annak tükröztetése. Az emlékezet állandóságaként, a szereplőkben nem tudatosult tartalommal felszínre törő örökérvényű ítélet, ami egyszerre áldás és átok is egyben.

pályázati adatok

partner
Németh Gyula
pályázat típusa
Huszárik Zoltán
pályázat éve
2014
támogatás összege
8 000 000 Ft

alkotók

címváltozatok
10 perc (munkacím)
műfaj
Kisátékfilm
rendező
Törcsi Levente M.C.
társrendező
Kocsis Dániel
forgatókönyvíró
Törcsi Levente M.C.
dramaturg
Kovács Levente M.C.
zeneszerző
Balla Endre
szereplők
Szemán Béla
Szatmári Attila
Szabó Ildikó
Mucsi Zoltán
Erdélyi Mária
Kovács Gábor
Balázs Andrea
Andai Katalin
Ábrahám Mira
technikai stáb
Dobóczy Balázs H.S.C. - Operatőr
Kiss Zoltán - catering
Várkeszi Tünde - Catering
Csáki János - Hangmérnök
Kocsis Dániel - Operatőr
Palovits Ildikó - RendezőasszisztensII.
Szabó Gyöngyi - Rendezőasszisztens I.
Zimay András - Vágó
Pethő Dániel - Casting
Novák Zoltán - casting
Sajber Judit - berendező
Mitku Ede - Kellékes
Lopkovitz János - kellékes
Teveli István - kellékes
Mitku Kristóf - kellékes
Nagy Gábor - grafika
Mitku Márton - grafika
Utasi Ferenc - best boy
Dráviczki Márton - Díszletépítész
Vida Sándor - Fővilágosító
Gottmann István - Focus puller
Hajnal Attila - Kellékszállítók
Halász Árpád - Állatkoordinátor
Horvát Ferenc - Grip
Janek Roland - Kameratechnikus
Kocsis Bence - Fotó
Kőniger Balázs - Világosítók
Merk György - Technika ügyelet
Nyíregyházi Lili - Grafika
Pataki Zoltán - Technika
Lopkovicz Judit - Berendező
Szabó Ildikó - Öltöztető
Szigeti Krisztina - Naplóvezető
Titan Protection - Helyszínbiztosító
Varga Noémi - Smink
Zsálek Gyula - Aggregátor
Erdélyi Gyula - építészet
Erdélyi Levente - építészet

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
TV COM Kft.
producer
Németh Gyula
gyártásvezető
Tusjak Marianna
gyártás tervezett ideje
2014.08.01-

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
10 perc

forgalmazási adatok, díjak