Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Szülei szeme Szülei szeme 100%

Ferike szó szerint a szülei szeme, hiszen a kisfiú szülei vakok – 11 évet átívelő megható családportré szituációkkal, belső monológokkal teli. Kati és Győző átlagemberek. Ők is mindennapi gondokkal, a szokásos együttélési nehézségekkel küszködnek. A helyzetük mégsem átlagos, mert világtalan emberpárként gyermeket vállaltak. Ferike egészséges. Születésétől kezdve két éven át időnként felvételeket készítettünk náluk, megismételhetetlen helyzetek, belső monológok, küzdelmeik sora megmutatásával Szemünk fénye címmel született meg a sikeres filmünk. Tíz jelentős nemzetközi fesztiválon szerepelt és rangos díjakat, elismeréseket kapott. Ferike négy évesen kezdi érteni, hogy szülei nem látnak, kameránk előtt történik a felismerés. 9 - 10 - 11 évesen pedig már a szüleiről gondoskodás felnőttes gondolatokat is ébreszt. Ő a szülei szeme, szó szerint. Segíti szüleit a maga módján, szinte ösztönösen. Hármójuk egymásrautaltsága különösen sajátos és nem problémamentes. Gyakran utaznak, a fővárosba is, pl. múzeumok, állatkert, ilyenkor Ferike a vakvezető, karjába édesapja kapaszkodik, görcsösen. Ferikére támaszkodnak szülei. Nem egy szokványos gyermekkor az övé, élete nem egy átlagos sors, a különleges körülmények és adottságai is erre predesztinálják őt.

pályázati adatok

partner
Varga Ágota
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2014
támogatás összege
9 000 000 Ft

filmográfiai adatok

címváltozatok
-
műfaj
dokumentumfilm
alkotók
Varga Ágota - író-producer-rendező
Fabók István - gyártásvezető
szereplők
Farkas Ferenc
Császár Győző
Farkas Katalin
Császár Ferenc
szakértők, közreműködők
-
technikai stáb
Markert Károly - operatőr
Faludi Sándor - hangmérnök
Szalai Károly - vágó
Varga Botond - munkatárs
Dobronay László - segédoperatőr
Varga Ábel - munkatárs
Varga Norbert - werkfotó

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Filmira Bt.
gyártók
Varga Ágota - producer
gyártó partnerek
-
gyártás tervezett ideje
2014.04.10-2015.04.30
forgatás tervezett befejezése
2015.01.30
forgatási helyszínek
Budapest
Tatabánya
utómunkák
Szalai Károly - szerkesztő-vágó

technikai adatok

masteranyag
XDCAM HD EX
játékidő
2X50 perc
képformátum
16:9, 1920X1080, 25p
hangtípus
48KHz, 16bit, wave

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
Filmira Bt.
ősbemutató
-
fesztiválok, díjak
-
televíziós sugárzások
-
sajtótükör
-
megjegyzések, érdekességek
-