Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Katonatörténet Katonatörténet 100%

Katona Noémi 29 éves lány, öt éve Berlinben él és történelmet, szociológiát, kulturantropológiát tanul, mellette egy civil szervezetnél dolgozik. 2010-ben, nagyapja, Katona Ferenc halálát követően, a kezébe került annak II. világháborús hadifogoly naplója. A napló a karpaszományos honvéd 1944 decembere és 1945 októbere közötti sorsáról szólt. Az amerikai, és francia hadifogságról, a kibírhatatlanról, a megalázásról, a túlélésről, a bajtársiasságról, a hitről, az életben maradásért való küzdelemről, a kitartásról, egy 21 éves fiatalember szemüvegén keresztül. Noémi elindul nagyapja útján, a Zala megyei Mihályfa és a bajorországi Bad-Kreuznach között végigjárja a 9 hónapos fogság útját, megpróbálja megérteni egy generáció és egy történelmi helyzet, a nagyapja gondolkodását. Közben megelevenednek nagyapja és bajtársai hadifogolynaplókban leírt szavai, gondolatai, megelevenednek a korabeli események, a hadifogság gyötrelmei, a szenvedések, éhezések, nyomorúságok, a túlélés titkai és lehetőségei. Többek között az is, hogy a foglyok hazaérkezése (1945 október-1946 február) után vajon miért nem lehetett beszélni minderről, milyen fortélyos félelmek és megalázások hallgattatták el a nyugati hadifogságból hazavergődő magyar katonákat? A nyugati hadifogság témájáról-a Holocaust és a Gulág eseményeinek fényében kevés szó esett eddig. Filmünk egy nagyapa-unoka személyes történetén keresztül mutatja be a történelemnek azt a fontos szeletét, amely sok százezer kényszerbesorozott magyar fiatalember sorsát döntötte el egy életre, a XX. században.

pályázati adatok

partner
Skrabski Fruzsina
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2013
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

műfaj
ismeretterjesztő film
további alkotók
Nyeste Péter - alkozótárs
Skrabski Fruzsina - producer
Katona Zsuzsa - rendező-forgatókönyv
szereplők
Farkas Ákos - Katona ferenc unokája
Katona Anikó - Katona Ferenc unokája
Katona Orsolya - Katona Ferenc unokája
Farkas Dániel - Katona Ferenc unokája
Dr. Katona Gábor - Katona Ferenc fia
Káldosi Rudolf - Katona Ferenc barátja
Németh Boldizsár - Katona Ferenc barátja
szakértők, közreműködők
Ágoston Péter
Wolfgang Spietz - a Bretzenheimi Hadifogolytábor Dokumentációs Központ vezetője
Rüdiger Overmans - történész
Réti Ábel
Renácz Zoltán
Rainer M. János - történész
Ludek Matejicek - helytörténész
Kőröshegyi Domonkos
Joó Gábor
Dr. Szabó Péter - hadtörténész
Dancsók Péter
Baranyák Csaba
technikai stáb
Gombossy Tünde
Gombossy Diána
Kopp Krisztina
Berczeli Péter
Belovári Tibor
Kálazy Zsuzsanna
Mezei Áron
Mógor Ágnes
Ambrus Zsuzsa - keverő hangmérnök
Skrabski Fruzsina
Janovics Zoltán - executive producer
Katona Noémi - riporter, tolmács, Katona Ferenc unokája
Farkas Eszter - német fordító
Dimeth Balázs - operatőr
Farkas Dániel - operatőr
Bálint Gyürke Kata - rendezőasszisztens
Sass Péter, Erdélyi Péter - vágó
Hollósi László - hangmérnök

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Becsengetünk Produkció Kft.
gyártás tervezett ideje
2014.04.01-2015.03.31
forgatás tervezett befejezése
2015.01.31
forgatási helyszínek
Bad-Kreuznach
Bretselheim
Mihályfa

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc

forgalmazási adatok, díjak

ősbemutató
TV2 - 2015.12.21
TV2 - 2015.11.03
Duna World - 2015.09.27
televíziós sugárzások
Hír Tv - 2015.11.01
Hír Tv - 2015.11.05
Hír Tv - 2015.11.07
sajtótükör
Katonatörténet című dokumentumfilmet mutat be a Duna World a nyugati fogságról