Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Magyar szentek és boldogok II. - Az államalkotó Magyar szentek és boldogok II. - Az államalkotó 100%

Az államalkotó

Szent István király időskora és utóélete Szinopszis A Szent István királyról tervezett, a magyar szentek és boldogok sorozat 1. részének forgatása közben világossá vált számunkra, hogy a téma szétfeszíti a rendelkezésre álló időkeretet. Olyan fontos részek maradnának ki, mint Szent István király - az egyház és államszervező. a pogány korból megörökölt katonai szemléletnek megfelelően a magyar hadrend alapján, a 7-es és a 10-es szám szerint szervezi mind az egyházat (a püspökségeket, esperességeket), mind az államát, vármegyékre és királyi birtokokra osztva, amit érthetővé tesz, hogy az egyházi vezetők egyúttal állam tisztségviselők, és mind a kormányzásból, mind a törvényhozásból, mind pedig a bíráskodásból kiveszik a részüket. - a törvényalkotó és pénzverő. István törvényei ma is kivívják csodálatunkat. Szelídebbek a szomszédságénál – nem ismerik pl. a vérbosszút (ősi magyar hagyomány ez is), és a hajdani nomád, de a még akkor is nagyállattartó többségnek megengedik, hogy a büntetést állatban fizesse meg, miközben tekintettel vannak az elítélt vagyoni helyzetére. Elsőként veret pénzt (pensát), méghozzá nemcsak állandó értékű, de szép ezüstérméket is. - István idős kora, halála és utóélete. Harc a trónutódlásért, az ellene szervezett merénylet, Vazul és a Vazul-fiak. (Fiáról, Imréről, miként Gizelláról is, csak röviden teszünk említést, mert véleményünk szerint róluk önálló résznek kellene szólnia.) Halála. Koronázásának időpontját ő maga vagy tanácsadói választották meg évezredre kisugárzó hatással, halálának időpontja nem kevésbé jelentős (aug. 15: Nagyboldogasszony ünnepe). Utóéletéről, hatásáról; az Árpád-vérű, rá hivatkozó idegen házbeli királyokról (Anjoukról, Habsburgokról); a neki szentelt templomokról; a falvairól (amilyen Szentkirályszabadja); ereklyéiről (főleg a Szent Jobbról), kultuszáról; a korábban nem említett legendáiról (a merénylőjéről); a hozzá kapcsolódó népszokásokról (regölés, regösének, Szent István-napi szokások); a róla készült műalkotásokról; a róla elnevezett számos intézményről (egyetem, gimnázium, könyvkiadó, alapítvány); kitüntetésről (díj, lovagrendek), s mint az egykor második legnépszerűbb névadóról (Istók, Cséfán) itt esne szó. Végül aktualitása (európai uniós csatlakozásunk).

pályázati adatok

partner
Garami Szilvia
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2013
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

címváltozatok
Magyar szentek és boldogok. Az államalkotó
műfaj
ismeretterjesztő
további alkotók
Jankovics Marcell - forgatókönyvíró, rendező
Nádorfi Lajos - operatőr
szereplők
Jankovics Marcell - narrátor
Kobzos Kiss Tamás - zenész
Mécs Károly - narrátor
technikai stáb
Kovács Béla - vágó
Belovári Tibor - hangmérnök

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Focus Media Center Kft.
gyártók
Sipos Áron - producer
gyártás tervezett ideje
2013.08.01-2014.09.15
forgatás tervezett befejezése
2014.04.25
forgatási helyszínek
Horvátország
Lengyelország
Magyarország
Olaszország
Románia (Erdély)

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
26 perc

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
Duna Televízió - 2014.12.18
Duna World - 2014.12.05