A történet főszereplője a hős gyurmahernyó, aki egy gyerekszobában él az egyik fiók mélyén, a többi kacat között. Ő az, akit nem rettentenek meg a kihívások, melyek a veszélyekkel teli, játékokkal zsúfolt gyerekszobában nap mint nap leselkednek rá. A rövid kis történetekben inkább az abszurd humor kap szerepet, semmint a klasszikus történetmesélés. A gyerekszoba, mint helyszín számtalan konfliktusforrást rejt, ami lehetőséget biztosít gyurmahősünknek, hogy számos csatában bizonyítsa fondorlatosságát és rátermettségét. Lassan az is kiderül, hogy a gyerekszobában nem ő az egyetlen gyurmahernyó, hanem számos gyurmahernyó rejtőzködik még, némelyek barátsággal, mások ellenséges érzülettel a szívükben. A konfliktusok látszólag primerek és a megoldások is az egyszerűség irányába mutatnak, a jó győzedelmeskedik a rossz fölött (majdnem mindig). A mesékben kevés a párbeszéd, szinte némafilmes történetek alatt sokszor narráció sincs, csak zene, így jelentős hangsúlyt kap a képi humor, annak is az abszurd oldala. A szoba valódi lakója sohasem válik a filmek aktív szereplőjévé, leginkább csak hangban, illetve reakciókban tűnik fel: például nyílik az ajtó, ami véget vet az aktuális eseményeknek, amikor is főhőseink néha szó szerint fejvesztve igyekeznek elhagyni a látható területet, és biztonságos láthatatlanságba rejtőzni. A felvétel stop motion animációs technikával történik, ahol a gyurmafigurák valós környezetben jelennek meg. A képi stílusa fésületlen, az internetes home-videók világát idézi, persze professzionális alapokon. A filmek meseszerűségükkel családi szórakozást jelentenek, de emellett mégis a nagy-kamasz korosztályt szólítják meg elsősorban, akik számára szinte semmilyen szórakoztató televíziós műsor nem készül. A figurák, a látvány tervezője, a film vezető animátora, a történetek egyik kreátora maga is csak éppen 16 éves múlt, de egyedi látásmódja, kiforrott stílusa a témában kifejezetten alkalmassá teszik a feladatra.