Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Az élő örökség - Hónapsoroló Az élő örökség - Hónapsoroló 100%

Böjtelő, böjtmás, Szent György, Szent Iván és még sokáig lehetne a mai emberek számára szinte ismeretlenül sorolni a hónapneveket. Az egykori magyar kalendáriumok ilyen elnevezéseket tartalmaztak. Minden hónapnak megvolt a maga jellemzője, az ahhoz kapcsolódó népi és egyházi hagyomány, amely egy-egy ünnepet, munkafolyamatot vagy magatartásformát jelölt. A hagyományos „hónapsorolást” nem a mai naptári logika alapján kell kezdeni: az egyházi év adventtel kezdődik, a csillagászati év a tavaszponttal, azaz március 21-ével. Hagyományos népi műveltségünk hónapmegnevezései az egyházi évhez igazodnak, és a hónapok jellegadó történései általában a mai naptári hónapok utolsó tíz napjára esnek. Múltban gyökerező értékek, melyeknek helye van a mai közgondolkodásban. Éppen azért, hogy a mai médiumok által kialakított egyoldalú, passzív, befogadói magatartást ellensúlyozzuk, bemutatnánk hagyományaink értékeit. Ebben fontos eszköz lehet egy olyan ismeretterjesztő-sorozat, mely a közvetlen környezetünket jelentő évkör változásrendjét mutatja be. Az alkotás 3 (egyenként 52 perces) részből áll. A következő logikai felépítés szerint (ízelítő): November – Szent András hava. Az egyházi év kezdete; az advent készíti elő a születés misztériumát, Karácsonyt. Jeles napok: Márton, Erzsébet, Katalin, András. December – Karácsony hava. A téli ünnepkör legfőbb csomópontja, legtelítettebb időszaka, az életadó Fény, az Igazság Napja születik meg. A két legjelentősebb hagyomány: betlehemezés, regölés. Január – Boldogasszony hava. Fő történései: új energia áradása a befagyással fenyegetett élet védelmére, megújítására. Jeles napok: Vízkereszt, Szent Antal, Vince. Február – Böjtelő hava. Készülés a tavaszra böjttel; a természet tetszhalálának időszaka. Jeles napok: Gyertyaszentelő Boldogasszony, Balázs, Jégtörő Mátyás. Március – Böjtmás Április – Szent György Május – Pünkösd Június – Szent Iván Július – Szent Jakab Augusztus – Kisasszony Szeptember – Szent Mihály Október – Mindszent November – Szent András A film elkészítésében segítség, hogy Debrecenben és környékén (Hajdú-Bihar, Bihor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben) elevenek a hagyományos népi játékok, szokások. Így megörökíthetők az évkör jeles napjaihoz kapcsolódó játék-, népdal-, néptánc-, ill. kézműves hagyományok. Az alkotás célja, hogy a hagyományok bemutatása mellett elérhető legyen oktatási intézmények számára tananyagként is, amely így hagyományéltetés, hagyományörökítés lehetséges módja lehet.

pályázati adatok

partner
dr. Szabó József
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2013
támogatás összege
9 900 000 Ft

alkotók

műfaj
Ismeretterjesztő film
rendező
Széles Tamás
forgatókönyvíró
Vojtkó Ferenc
dramaturg
Vojtkó Ferenc
operatőr
Lakatos János, Renyó Norbert
zeneszerző
Andriska János
zenei szerkesztő
Pikó Sándor
vágó
Kapusi József
narrátor
Hajdú Péter
felvételvezető
Vojtkó Ferenc
segédoperatőr
Máthé Gábor
fővilágosító
Földi Gyula
technikus
Lakatos József

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány
producer
Szabó József
gyártás tervezett ideje
2012.05.20-2013.07.20
forgatás tervezett befejezése
2013.06.15
forgatási helyszínek
Nyíregyháza
Csíksomlyó
Debrecen
digitális fényelés
Andriska János
utómunkák
Andriska János - montírozó, animáció, vágó

technikai adatok

masteranyag
HDCAM
játékidő
132 perc

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány
fesztiválok, díjak
Lakitelki fesztivál - különdíj
televíziós sugárzások
M1 - 2013.11.16
sajtótükör
A kamera forog s örök lesz ami elmúlt
megjegyzések, érdekességek
A Lakitelki fesztiválon különdíjat nyert