Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Szimpla történet Szimpla történet 100%

Egy fiatal pár szeretkezik éjszaka a hálószobában. Másnap reggel látjuk, ahogyan fekszik a fiú és a lány egymás mellett. 7:00-re vált az óra. Felkel a lány, összekészülődik, hív egy taxit és a csomagjaival együtt lelép. A fiú is felkel nem sokkal később összeszedi magát és ő is elindul a városba. Lassan a város is ébredezik. A fiú odaér egy lepusztult épületbe egy utazótáskával, bemegy. Aztán egy fekete színházi térben előjön majomnak öltözve és Kafka: Jelentés az akadémiának című monodrámáját kezdi játszani, mivel színész. Eljátssza a darabot, majd távozik a színházi térből. Miközben a darabot adja elő, mindössze annyit látunk belőle, hogy majomként viselkedik, arcával, testével és érzelmeivel játszik, de nem beszél. Flashként felvillanó képekben jelenik meg (egyre zaklatottabb hangulatban), miközben a fiú narrátorként elmesélni a saját életét, kisgyermek korától kezdve, hogy hogyan jutott el addig a napig, amiről a történet szól. Mikor kisgyerek volt félt a bohócoktól, állatorvos akart lenni. Aztán már tinédzser és lazul az utcán, először cigarettázik, hanyagul áll az utcán és keménykedik össze-vissza. A haverokkal isznak, első italos próbálkozások. Gitározik egy utcában, első színész performansz. Mindig ott voltak a lányok, a gyönyörű lányok körülötte. Aztán az iskola, kísérletezik az egyetemmel. Bemegy egy egyetemre. Kijön az egyetemről. Mindeközben néhány jelenet között megjelenik a majomnak öltözött fiú, mint színész és játszik. A FIU narrátorként meséli tovább az életét: mikor volt pénze inni és csajokra, mindenki szerette. Iszik, mint az állat, ruhákat vásárol lányoknak, szórja a pénzt. Egy kocsma koszos wc-jében szexel egy nővel. Mikor nem volt pénze inni, az utcán iszik valami olcsó szeszt zacskóból egy padon. A csajok nem foglalkoznak vele. Kidobják egy kocsmából. Egy autó szélvédőjét mossa, kidob neki egy kis aprópénzt a sofőr. Fekszik a földön a kocsma előtt teljesen részegen, az emberek mennek el mellette. Rohan a világ. A kocsmában elkezd verekedni, jól elverik. A várost látjuk, ahogy múlik az idő. Áll egyedül az utca közepén és emberek mennek el mellette újra. Egy épület tetején áll, mintha le akarna ugrani. Aztán megint “felállunk” - mondja, és látjuk, hogy feláll a földről beleáll a képbe és elhalad a messziségbe. Ekkor vége a darabnak, vége a visszaemlékezésnek és a napnak is, tehát hazamegy. Otthon lefekszik. A szerelme az egyetlen, akiben bízhat (hiszen visszajött hozzá) és nem érdekli a világ. A félhomályos szobában ahol, csak az éjjeli szekrény kislámpája világít, besétál meztelen a fiú. Az ágyat látjuk, ahol már a lány fekszik magzat pózban a fiú pedig mögé fekszik.

pályázati adatok

partner
Tóth Tímea
pályázat típusa
Huszárik Zoltán
pályázat éve
2012
támogatás összege
4 000 000 Ft

alkotók

műfaj
kisjátékfilm
rendező
Bodnár V. Róbert
forgatókönyvíró
Bodnár V. Róbert
operatőr
Takács Rudolf
zeneszerző
Tóth Áron
díszlettervező
Ormos Eszter
jelmeztervező
Ormos Eszter
szereplők
Fekete Réka Thália - Lány
Farkas Dénes - Fiú
narrátor
Hajagos Mihály
szakértők, közreműködők
Gulyás Kiss Zoltán - kaszkadőr
rendezőasszisztens
Beliczki Eímlia
felvételvezető
Hajagos Mihály
hangmérnök
Oláh Ottó
állófényképész
Walter Péter
scripter
Búzás Erika
technikai stáb
Németh Zsófia - maszk
Szabó Máté - kameraasszisztens

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
FilmArt Stúdió Kft.
producer
Hábermann Jenő
gyártásvezető
Gerencsér Gyula
gyártás tervezett ideje
2013.01.10-2013.12.31
forgatás tervezett befejezése
2013.05.12
forgatási helyszínek
Budapest
utómunkák
Budapest

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
12 perc

forgalmazási adatok, díjak