Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Rumini Zúzmaragyarmaton 100%

Rumini ismét megmenti barátait, sőt Zúzmaragyarmatot is

A Rumini Zúzmaragyarmaton az általános iskolás korosztály körében rendkívül népszerű Rumini-sorozat második része, amely a hideg északon játszódik. A Szélkirálynő nevű vitorlás és legénysége ezúttal Jégvárosba, Zúzmaragyarmat fővárosába szállít rakományt a zúzmarakirály megbízásából. A hajó két utast is szállít: Rianástorky Jégcsap Hubert uraságot, aki Zúzmaragyarmat helytartójának mondja magát, és a szolgáját Zúzmó Alexet. A két utas eleinte csak arrogánsan viselkedik, végül eltérítik és teljesen az uralmuk alá hajtják a hajót. A céljuk a zúzmarakirály trónjának megdöntése, Hubert úr ehhez Zúzmaragyarmat ellenségeivel, az ércmanókkal szövetkezett. Az utazás során Rumini és társai számtalan veszélybe sodródnak. Bár a helyzetük reménytelen, bajba jutott társaikon is segíteniük kell, sőt, a tőrbe csalt zúzmarakirály sorsa és a trónbitorló jövője is az ő ügyességükön múlik. Új ötletekkel, halálmegvető bátorsággal és némi szerencsével végül kikeverednek a slamasztikából, és sikerül elrendezniük Zúzmaragyarmat igencsak kritikussá vált helyzetét. A regény főszereplője az előző részből már ismert egérfiú, Rumini, akit Horváth Illés kelt életre. Jólelkű, okos, leleményes, kalandvágyó és vakmerő kölyök, akire mindig lehet számítani, de nem riad vissza sem a csínytevésektől, sem egy kis verekedéstől vagy lustálkodástól. A kalandregény 30 részen keresztül szórakoztatja hallgatóit.

pályázati adatok

partner
Dr. Ternyák Csaba
pályázat típusa
Cserés Miklós
pályázat éve
2017
támogatás összege
4 200 000 Ft

alkotók

műfaj
gyermekirodalmi hangjátéksorozat
rendező
E. Román Kata
író
Berg Judit
szövegkönyv
Berg Judit
dramaturg
Berg Judit
szerkesztő
Csuth Judit
zeneszerző
Csepregi György
zenei szerkesztő
Bögös Henrietta
szereplők
Papp Dániel - Zimankó őrmester
Takács Géza - őr
Császár réka - Dori
Borbás Gabi - Sirály
Harcsik Róbert - Albatrosz
Vida Bálint - Ködvitéz
Papp János - Telér tábornok
Konrád Antal - Miklós király, Jeromos
Borbiczki Ferenc - Kapuvári Déri dorián, kikötői őrség felügyelője, Felicián lovag
Papp Dániel - Ordas
Pavletits Béla - Mínusz, Aurél
Gáspár Kata - Ivola, udvarhölgy
Takács Géza - Parancsnok
Radnay Csilla - Pincérnő, udvarhölgy, Jégvirág
Gémes Antos - Galléros Fecó
Sipos Imre - Cincogi doktor, katona
Szűcs Sándor - ajtony, Nemes úr, őr
Rancsó Dezső - tubák, Rákász
Schnell Ádám - Sebestyén, Andrej
Vida Péter - Jégcsap Hubert
Egri Bálint - Olajos Alajos, Zoárd
Tarján Péter - Zuzmó Alex
Fesztbaum Béla - Dundi Bandi, piaci árus
Csőre Gábor - Negró
Reviczky Gábor - Kapitány
Szatmári Attila - Balikó
Horvát Illés - Rumini
rendezőasszisztens
Csókné Varga Hedvig, Varga Zita
hangmérnök
Liszkai Károly

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Magyar Katolikus Rádió Zrt.
producer
Dr. Radetzky András
gyártás tervezett ideje
2018.08.01-2018.09.18

technikai adatok

masteranyag
audio CD
játékidő
30x12 perc

forgalmazási adatok, díjak

rádiós sugárzások
Magyar Katolikus Rádió -
megjegyzések, érdekességek
A hangjáték a Magyar Katolikus Rádióban került adásba 2018. december 10. és 2019. január 18. között minden hétköznap 10.30-kor, ismétlés ugyanezeken a napokon 19.35-kor volt.