Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A megörökített Orrszarvú A megörökített Orrszarvú 100%

https://player.vimeo.com/video/348165815
A MEGÖRÖKÍTETT RINOCÉROSZ 35.000 évvel ezelőtt a mai Bihar-hegység egyik barlangjában egy jégkori vadász megfogott egy elszenesedett faágat, és a sziklafalra felrajzolta korának tiszteletet parancsoló, hatalmas termetű élőlényét: a gyapjas orrszarvút. Az óriási növényevő a jégkori mammutok mellett egykor nagy számban népesítette be az öreg kontinenst. A mai Semsey-barlang az erdélyi Szigethegységben taláható, mélyén haloványan ugyan, de máig jól kivehetően látszik a rinocérosz képe. A gyapjas orrszarvú azóta kipusztult, és azt gondolhatnánk, hogy Magyarországnak már semmi köze ezekhez a történelem előtti időkből itt maradt vastagbőrűekhez. Épp ellenkezőleg. A Kárpát medence ugyanis az orrszarvúak túlélésért folytatott harcának fontos hadszíntérévé vált. 2017-ben a Párizs melletti Fontainebleau-ban élő magyar festő, Anton Molnár ecsetet fogott, és hozzálátott, hogy vászonra vigye az egyik utolsó északi szélesszájú orrszarvú portréját. Az elkészült kép árverésére 2017 október 5-én a nagy múltú Adlon Hotel báltermében került sor, ahol a művészeti alkotás végül 11.000 euróért kelt el. Az így befolyt összeget a magyar festő nagylelkűen az orrszarvúak megmentésére ajánlotta fel. Az Escher Károly pályázaton elnyert támogatásnak köszönhetően a magyar filmesek ott voltak ezen az eseményen is, ami minden bizonnyal új lendületet ad az orrszarvúakért folytatott küzdelemnek. De vajon mi a közös a több tízezer évvel ezelőtt itt élt jégkori festőben, és Molnár Antalban? Hogyan hatnak a művészek a tudósok munkájára? Mit tehet a tudomány azért, hogy az orrszarvúak ne csak képeken-, hanem a valóságban is fennmaradjanak? Kiderül a filmből.

pályázati adatok

partner
Brinner Zoltán
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2017
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Tudományos ismeretterjesztő
rendező
Molnár Attila Dávid
forgatókönyvíró
Molnár Attila Dávid, Garai Cintia, Robert Carrubba
operatőr
Tóth Zsolt Marcell, Lerner János, Garai Cintia, Benjamin Sivo, Marco Casino, Kiss Ágnes, Kotányi Gábor, Mosonyi Szabolcs, Jurkovics Milán, Poroszka Magyar Zsolt
zenei szerkesztő
Tamás Zsolt
vágó
Molnár Attila Dávid, Gauder Áron, Silimon Emese
narrátor
Halász Judit
szakértő
Garai Cintia, Gönye Csaba
megszólaló
Kes Smith, Thomas Hildebrandt, Josef Vagner, Csorba Gábor, Esmond Bradley Martin, Molnár Antal, Cesare Galli
hangmérnök
Tamás Zsolt, Koch Simon
animátor
Gauder Áron

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Természetfilm.hu Egyesület
producer
Molnár Attila Dávid
gyártásvezető
Varga-Kittner Bence, Herdlicska Péter, Brinner Zoltán
gyártás tervezett ideje
2018.03.01-2019.05.22
forgatás tervezett befejezése
2019.04.01
digitális fényelés
Silimon Emese

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak