Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A SZANSZÍRÓK KAPITÁNYA 10%

Csoportképek sorozata az öltöző falán. Szedett-vedett ruhás, és egyforma mezbe öltözött gyerekek vegyesen. Különböző korosztályok, fiúk és lányok. Szinte kivétel nélkül nehéz sorsú cigány gyerekek. Ami összeköti az összes fényképet: a focilabda, és egy harmincas éveiben járó, mosolygós férfi: az edzőjük. Filmünk főhőse Lugosi Zoltán, akit a Nógrád megyei kis falvak lakói viccesen csak Assisi Szent Ferencként emlegetnek: az egykori teológus és klarinétművész, budapesti fociedző évekkel ezelőtt ugyanis minden egzisztenciáját otthagyva leköltözött közéjük és ezáltal sokaknak megváltoztatta az életét. Zoltán számos környékbeli kis településen azzal fogta össze a helybeli közösséget, hogy létrehozta focicsapatukat és elkezdte edzeni őket. Karancs száz fős közösségében mára például szinte mindenki focizik, ugyanis az évek során kiderült: ez jelenti számukra az egyetlen kiutat az unalmas hézköznapokból, a nyomasztó télből, a drogból, a bűnözésből. A barátságtalan lakóházak mögött ott húzódik a hepehupás grund, a Szanszíró, ahol egy csapat kisfiú és néhány folyton focizó lány harcolnak a labdáért. Az átszellemült szemek, az izzadó arcok, a porfelhőben hadonászó kezek-lábak olyan játékszenvedélyről mesélnek, ami felül kerekedik minden hétköznapi problémán, magával ragad és egy időre elfeledtet minden mást. Esőben, hóban, sárban, letesznek két téglát, és reggeltől estig megy a játék. Zoltán az ő tehetségüket és tudásukat szeretné kibontakoztatni, hogy felfedezzenek akár csak egyet közülük…vagy egyszerűen csak hogy meg legyen a reményük ehhez. Főhősünk igazi megszállott. Ő a szegénysorok grundjaiban hisz: tehetségeket keres és gondoz, de elsősorban a sport által értelmes időt nyújt a kallódó gyerekeknek. Nemcsak szaktekintély a fiúk-lányok számára, de lelki társ is. Nemcsak a sport érdekli, de tanítványainak magánéleti problémái is. A srácok csak úgy hívják egymás között, “a Könnyűlelkű”. Nem kemény, nem szigorú edző. Bár a játékszenvedély és a győzelem nagyon fontos számára, nem ez hajtja: hanem hogy a gyerekek túléljék a hétköznapokat, amikor játszanak. Zoltán egyébként hitelből alapított egy romaegyesületet, ahol tanítványai egy részének végre van öltöző, füves pálya, és két normális kapu is. Nincs viszont tagsági díj, és a gyerekeknek az Egyesületi keret által van esélyük a Bozsik-programban is részt venni. Ma már azonban úgy érzi, nem bírja egyedül ellátni a feladatot: túl sok a focizni vágyó gyerek, akik hetente többször edzésre várják – ezért úgy döntött, “fentről” próbál segítséget találni. Jelenlegi terve, hogy néhány helybeli, focizni tudó, a gyerekek által vezetőként is elfogadott férfit kiképez futballedzőnek, és kijárja, hogy ezt a feladatkört is a közmunka-program részévé tegyék. Zoltán meggyőződése, hogy így némi anyagi támogatást kapva ezek a lelkes férfiak visszakerülnének a vérkeringésbe, és a legeldugottabb faluban élő gyerekek is tudnának szervezett fociedzésre járni– akár az egész országban. Filmünk Zoltán mindennapjain keresztül egy kis térség lakóinak életébe nyújt betekintést: ahol a foci, az önfeledt játék és a közösség jelenti a boldogságot, esetleg a lehetőséget egy új élethez. A tét mindenkinél más: a küzdelem, a győzelem, vagy éppen egy budapesti bemutatkozó meccs- melyre a szülők is felmennek: ünneplőbe öltözve, lakkcipőben. A focipályán tartott edzéseken és mérkőzéseken keresztül ismerjük meg a gyerekeket, majd elkísérjük őket saját közegükbe is, ha éppen a történet úgy kívánja. Előfordul ugyanis, hogy Lugosi Zoltánnak reggel ébresztenie kell egy fontos meccs előtt a kapust, mert az elaludt-így ágyból kell kirángatni-vagy éppen “családlátogatásra” megy egy ablak nélküli putriba, mert aggódik egyik tanítványa étkeztetéséért. Máskor a környező falvak óvodáiban ovifocit szervez, már időben keresve az utánpótlást. Interjúk és beszélő fejek helyett szituációkban dolgozunk, a cinema verité módszerével: élesben, hús-vér valóságában kívánjuk bemutatni ezt a világot.

pályázati adatok

partner
Koller II István
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2017
támogatás összege
8 500 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Dombrowsky Linda
operatőr
Hartung Dávid
zeneszerző
Bolcsó Bálint
vágó
Pap Lebente
szereplők
Lugosi Zoltán

gyártási- és produkciós adatok

producer
Koller István
gyártás tervezett ideje
-

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak