Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A festő és a rinocérosz A festő és a rinocérosz 100%

Anton Molnar magyar származású festőművész

Az esemény leírása 2017 október 5-én este Berlin egyik exkluzív szállodája, az ADLON különleges aukciónak ad otthont. A bálteremben este hattól gyülekezik majd a vendégsereg. Gyűjtők, művészek, tehetős üzletemberek, galériák megbízottjai érkeznek a világ minden tájáról azért, hogy egy festményre licitáljanak. A kép voltaképp egy portré: egy orrszarvú látható rajta. Fajának egyik utolsó képviselője, egy kipusztulás szélén áll faj egyik reménysége. A festője pedig Molnár Antal, aki a képből származó teljes bevételt az orrszarvúak megmentésére ajánlotta fel. Molnár Antal, vagy ahogy a nagyvilág ismeri, Anton Molnar magyar születésű, Franciaországban élő festő. Képei a legkeresettebb és legnagyobbra értékelt kortárs művészeti alkotások közé tartoznak: induló áruk több tízezer euró is lehet. De ezen az estén a szokásosnál is keményebb licitre kell készülnie annak, aki meg akarja szerezni a képet. Az este fővédnöke a berlini állatkert igazgatója, akivel együtt több olyan mecénás érkezik, akik a veszélyeztetett fajok megóvása érdekében rendszeresen hajlandóak nagyobb összegeket adományozni. Minden jel arra utal, hogy október 5-én ők is beszállnak az árverésbe. “Sok év munkája van abban, hogy ilyen sokan ismernek. Sikeres ember vagyok, és nagy öröm számomra, hogyha ennek a segítségével most segíthetek egy olyan élőlénynek, ami bajban van. Afrikában nőttem fel, szüleim az UNESCO megbízásából Mali-ban és Zaire-ban dolgoztak. Az orrszarvúak ezért különösen fontosak a számomra.” - árulta el folyékony magyarsággal a művész, aki rendszeresen kiállít Magyarországon, és minden évben többször hazalátogat.

pályázati adatok

partner
Brinner Zoltán
pályázat típusa
Escher Károly
pályázat éve
2016
támogatás összege
1 500 000 Ft

alkotók

műfaj
Ismeretterjesztő
rendező
Molnár Attila Dávid
operatőr
Tisza Balázs
megszólaló
Anton Molnar
hangmérnök
Tamás Zsolt
kameratechnikus
Tamás Zsolt

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Természetfilm.hu Egyesület
producer
Molnár Attila Dávid
forgatás tervezett befejezése
2017.10.06
forgatási helyszínek
Berlin

technikai adatok

masteranyag
full HD

forgalmazási adatok, díjak

forgatott anyag tervezett további sorsa
A nyersanyag felhasználásra kerül a Kollányi Ágoston pályázatra beadott filmterv megvalósításakor.