Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Hűség Hűség 100%

A film egy idős házaspár hétköznapjait mutatja be. Kora Antal (Anti bácsi) nyugdíjazása előtt középiskolai tanár volt, felesége (Ani néni) szintén. Ani néninél pár évvel ezelőtt Alzheimer kórt diagnosztizáltak, betegsége napról napra súlyosbodott. Eleinte otthonukban oldották meg az ezzel járó problémákat, majd eladták lakásukat, és közösen költöztek be a Péliföld Idősek Otthonába. Az utóbbi időben azonban Ani néni állapota rosszabbodott, így Anti bácsi fizikailag és lelkileg is egyre kevésbé bírja Ani néni gondozását. A „Hűség” című film 2017 decemberétől 8 hónapon keresztül mutatja be a Kora házaspár mindennapjait. A forgatás ideje alatt 2 mozgás- és táncterapeuta az emlékek felidézésében, a demencia folyamatának lassításában segítette a házaspárt. Különleges és elgondolkoztató képsorok mutatják be az Alzheimer-betegek hozzátartozóinak dilemmáit. Alapvető emberi értékekről, felelősségvállalásról, őszinteségről, a méltóság megtartásáról, szeretetről, bizalomról, odaadásról, elmúlásról, de leginkább a hűségről szól a film.

pályázati adatok

partner
Gáspár Judit
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2017
támogatás összege
8 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Szekeres Csaba
operatőr
Szekeres Csaba
vágó
Szekeres Csaba
további alkotók
Szekeres Zsombor - munkatárs
Szabó Csaba - munkatárs
Novák Tamás - munkatárs
Kálazy Zsuzsa - munkatárs
Janovics Zoltán - munkatárs
szereplők
Koráné Mata Anna
Kora Antal
Kora András
Kora Eszter
Amóth Eszter
Nagy Orsolya
Dr. Arató Géza
Manhertz István
Manhertz Istvánné
Kárpát Éva
Gáspár Nóra
Horváth Zsuzsanna
Keller Fanni
Oláh Dóra
hangmérnök
Zalányi László

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Filmnexus
producer
Gáspár Judit
gyártás tervezett ideje
2017.09.01-2018.08.06
forgatás tervezett befejezése
2018.04.30

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc

forgalmazási adatok, díjak