Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Virtuális szakmunkás előkészítő 10%

A Virtuális szakmunkás előkészítő c. ismeretterjesztő filmsorozattal felső tagozatos fiúk érdeklődését kívánjuk felkelteni az asztalosipari ismeretek iránt. Terveink szerint a későbbiekben a kőműves szakma titkaival ismertetjük meg őket, majd a villanyszerelés következik. Tervünkkel két oldalról érkező valós társadalmi igényt kívánunk kiszolgálni: A munkaerő piacról sok szakma vonatkozásában hiányoznak a szakmunkások. Ugyanakkor a hátrányos helyzetű települések általános iskolás - elsősorban roma - tanulói számára más továbbtanulási lehetőség több okból nem adódik, de ismeretek hiányában többnyire nem vállalkoznak a továbbtanulásra. A Nógrád megyei Rimóc községben egy hétvégekre szervezett 10 alkalomból álló rendezvénysorozat keretében, nem formális oktatási módszerrel felső-tagozatos fiúknak tanítjuk majd az asztalos szakmát. Ez a folyamat képezi majd az ismeretterjesztő filmsorozat cselekménysorát, amit az elvárható szakmai ismeretek narrált és animációs megfogalmazásaival pontosítva teszünk széles körben elérhetővé. A projekt keretében a spontán szegregálódott iskolában tanuló hátrányos helyzetű rimóci fiatalok konkrét ismeretekhez jutnak, míg rajtuk keresztül a róluk készülő video anyagok által széleskörű ismeretterjesztést valósítunk meg. Jelen pályázatunkban 5 x 5 perces anyagok elkészítésére vállalkozunk.

pályázati adatok

partner
Székely Orsolya
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2016
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
ismeretterjesztő
rendező
Székely Orsolya
operatőr
Székely Orsolya
zeneszerző
Cserepes Károly
vágó
Sass Péter

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
IKON Stúdió
producer
Székely Orsolya
gyártásvezető
Palotás Erika
gyártás tervezett ideje
-

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak