Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Nagycsalád, kisközösség Nagycsalád, kisközösség 100%

A közösségi élet sokszor szitokszónak számít manapság, hiszen ott van az összes webes alkalmazás, aminek segítségével mindenki kiteheti a kirakatba a magánéletét, az összes számára fontos eseményt posztolhatja, fotózhatja, blogolhatja és még sorolhatnánk. Ezt sokan elfogadják, sokan elutasítják, de nem csak a virtuális, hanem a valóságos közösségi élet is létezik, ami viszont nem kap ekkora reflektorfényt. Járhatunk gyülekezetbe, kisgyermekes foglalkoztatóba, nyugdíjas klubba, de miért nem hisszük, hogy a családi élet is közösség, mi több, az összes közül a legkisebb, és legszűkebb csoport, ahol a leginkább számítanunk kell egymásra, és a leginkább kell egymást segítenünk. Tehát a kis-sorozat feladata kettős: Bemutatni, hogy a közösségi élet fontos, amelynek a legkisebb és legerősebb eleme a CSALÁD, és bemutatni azt, hogy egy férfi és nő kapcsolatát a gyermekek teszik teljessé, ezt jól „menedzselve” lehetnek KÖZÖSSÉG, amivel a gyermekeknek kitűnő példát mutatnak. Ha ezt teszik, minden fél magánemberként is KARRIERT futhat be. De ez a három dolog bármelyik nélkül olyan, mintha egy háromlábú székből csak két láb lenne ép, azaz felborul.. Meg szeretnénk mutatni, hogy tévedés az, hogy akár az anyának, akár az apának választania kell, hogy sikeres legyen a munkájában, vagy a magánéletében. Olyan személyeket igyekszünk bemutatni, akik e kettőt össze tudták, össze tudják hangolni, és mindkét szerepükben kiválóan teljesítenek. Ez persze nagy kihívás az első pillanatban, de egy kis szervezéssel könnyen együtt tudnak működni.

pályázati adatok

partner
Jakab Péter
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2016
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
portré-reality
rendező
Balogh Péter
társrendező
Csúcs Zoltán
ötlet
Csúcs Zoltán
szerkesztő
Balogh Péter
operatőr
Brogyanecz Milán, Herczeg Balázs
vágó
Geizura Tamás
további alkotók
Szabó Lilla - segédszerkesztő
P. Tamási József - programigazgató
Simonidesz András - technikus
Sevella András - technikus
Burján Zoltán - technikus
szereplők
Gável-Drexler Gabriella - anya
Gável András - apa
Nádudvari Krisztián - apa
Nagy Eszter - hegedűtanár
Nádudvari Dorottya - anya
Háry Letícia - anya
Gyenei Balázs - apa
Seresi Béla - apa
Seresiné Kollár Viktória - anya
narrátor
Nagy Nikoletta
riporter
Balogh Péter
rendező munkatársa
Csúcs Zoltán

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
BonumTV
producer
Jakab Emőke
társproducer
Jakab Péter
gyártás tervezett ideje
2017.08.01-2017.10.01
forgatás tervezett befejezése
2017.08.31
forgatási helyszínek
Vác, Szigetszentmiklós, Felsőpakony, Szigethalom
utómunkák
Csúcs Zoltán
Geizura Tamás - finiselés
Becskei Gábor - group, előkészítés

technikai adatok

masteranyag
fájl
játékidő
2x10óra20perc

forgalmazási adatok, díjak

online közzététel
4. rész
3. rész
2. rész
1. rész
sajtótükör
Beszélgetés Gável Andrással