Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Lengemesék - Nyár a nádtengeren Lengemesék - Nyár a nádtengeren 100%

Berg Judit, József Attila díjas író, már több mint húsz gyermeknek szóló könyvvel járult hozzá a magyar irodalom kincseinek bővítéséhez. A méltán híres Rumini sorozat-amely 2007-ben elnyerte az Év Gyermekkönyve címét és több idegen nyelven is megjelent műalkotás már számos budapesti általános iskolában kötelező olvasmány. Népszerű Lengemesék sorozatának kötetei az évszakok köré szerveződnek. Az első rész tavasszal mutatja be a Nádtenger lakóinak kalandos életét, többek között a nádirigók, békák, hattyúk, harácsok és a lengék életét.A lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői.A lengék teste alig nagyobb, mint egy pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pedig kócos barnán vagy zölden lobog a szélben. A Tavasz részben megismerhetjük Füttyös Vilkót, a vidám, vakmerő, de melegszívű csintalan gyermekhőst. Tanulságos és humorral teli kalandozásaiban hol egyedül száll szembe az ellenséges hattyúkkal és a harácsokkal, hol pedig barátai vagy Nagyapó sietnek a segítségére. A sorozat második, a Nádtengeri nyár című kötetében a lengék nyári kalandjait élhetjük át. A végtelenül hullámzó Nádtengeren zajlik az élet. Kikeltek a kiskacsák, cikáznak a szitakötők, és csendesen szövögetik hálóikat a pókok. A nádas zöldbőrű őrzői, a lengék nádirigóháton cirkálva vigyázzák a Locsogó-tó lakóinak nyugalmát, ébren fürkészik az ellenség terveit, de szabadidejükben szívesen strandolnak és ropogtatják a finom pattogtatott békalencsét. Persze akadnak kötekedő alakok is bőven! Undok kecskebékák és nagyképű vízisiklók keserítik a máskor vidám lengegyerekek életét, és alattomos hattyútámadástól is meg kell óvniuk egy vadkacsafészket. Miközben Vilkó elpusztíthatatlan csodahajó építésén fáradozik, vagy éppen vízi csatát játszik a barátiaival, a harácsok egy fondorlatos csellel el akarják foglalni Lengevárat. Aljas terveik közt szerepel a teljes hatalomátvétel, a rigók rabszolgasorba állítása és a békalencsék kifosztása is. Azonban Füttyös Vilkó ezúttal is résen van, és megmenti a Lengebirodalmat a pusztítástól. Bátorságának és ravaszságának köszönhetően meghiúsítja a harácsok tervét és kiszabadítja a harácstanyán fogságba ejtett nádtengeri lakókat. Hősies tetteit követően a király felajánlja, hogy bármit kívánhat tőle. Vilkó pedig önzetlenül barátjának, a féllábú békának kedvező kéréssel hozakodik elő. Az izgalmas kalandokkal teli nyári mese nemcsak szórakoztató, hanem egyúttal érdekes tanulságokkal is szolgál. A bátor, nagylelkű és önzetlen gyermekhős kalandjain keresztül egy új lengevilág tárul elénk.

pályázati adatok

partner
Temple Réka
pályázat típusa
Dargay Attila
pályázat éve
2016
támogatás összege
17 500 000 Ft

alkotók

műfaj
animáció
rendező
Pálfi Zsolt
animációs rendező
Pálfi Zsolt
író
Berg Judit
forgatókönyvíró
Berg Judit
storyboard
Hernádi Edit
zeneszerző
Fejér Simon
látványtervező
Roth István
figuratervező
Bárdos Attila
további alkotók
Bátai Norbert - animátor
Bátai Zsolt - animátor
Dörnyei Péter - animátor
Huszák Tibor - animátor
Molnár Éva - animátor
Pasitka Hermann - animátor
Timkó Bíbor - illusztrátor
Tóth Zsuzsa - animátor
szereplők
Albert Johanna - Lile hangja
Bercsényi Péter - Gyékényes Geri, Tőzeg Tomi, Harácsok hangja
Bolla Róbert - Nagyapó hangja
Faragó András - Sulyom király, Pallasz, Aszpik, Cigli, Rana Gedeon hangja
Markovics Tamás - Mocsár Miki, Minyon, Danka Jani, Táltos hangja
Pálmai Szabolcs - Rence Ervin, Nátri, Pumpedli hangja
Roatis Andrea - Vilkó anyukája, Asszony harács hangja
Semjén Nóra - Borzas Füzi, Rózsika hangja
Szalay Csongor - Füttyös Vilkó hangja
narrátor
Kubik Anna
hangmérnök
Giret Gábor
kompozitor
Antók Matus Krisztián, Horn Melinda

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Cinemon Entertainment Kft. - www.cinemon.hu
producer
Temple Réka
produkciós asszisztens
Csillag-Szabó Dóra
gyártásvezető
Holló Leleszi Krisztina
gyártás tervezett ideje
2016.09.01-2017.12.31
forgatás tervezett befejezése
2017.09.30

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
7*8'

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
Vertigo Media, Magyar Nemzeti Filmalap
ősbemutató
-
Corvin mozi, 2017. április 22 -
fesztiválok, díjak
White Whale Festival (Family&Social International Film Festivaon a legjobb film gyerekeknek díja (Los Angeles, USA)
Epic ACG Festival (Albany, United States) a legjobb egészestés animációs film díja
Montevideo World Film Festival (Montecine), a legjobb animációs egészestés film díja, Montevideo, Uriguay, 2018
Bukaresti Balassi Intézet meghívása, vetítés a Bukaresti Magyar Filmhéten, 2017
Chicago Nemzetközi Gyerek Filmfesztivál egészestés film kategóriában a szakmai zsűri és a gyerek közönségdíj 2.helyezet, Chicago, USA, 2017
Children Kino Fest meghívása, Ukrajna,2018
LASA, A legjobb animációs film díja, Los Angeles, USA, 2018
Magyar Filmkritikusok díja A legjobb animációs egészestés film díja, Budapest, 2018
Metropolis Art Cinema-Youth Festival meghívása, 2018
Montreal International Children Film Festival (FIFEM) meghívása,2018
SFAAF A legjobb animációs film díja, Burgos, Chile, 2017
televíziós sugárzások
Szeged Televízió 2018.11.08 8.30 (7.rész) -
Szeged Televízió 2018.11.08 7.55 (7.rész) -
Szeged televízió 2018.11.07 18.45 (7.rész) -
Szeged televízió 2018.10.11 7.55 -
Szeged Televízió 2018.10.10 18.45 -
Szeged Televízió 2018.10.07 15.30 -
Szeged Televízió 2018.10.03 18.50 -
Szeged Televízió 2018.10.04 07.55 -
Szeged Televízió 2018.10.05 08.30 -
sajtótükör
http://kepmas.hu/pihenoter/berg-judit-mesehosei-a-mozivasznon-is-lenyugozoek
http://gyereatiszatora.blog.hu/2017/05/07/meghato_tisza-tavi_mese_a_lengekrol
http://rated.hu/lengemesek-kritika/
http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/05/04/berg_judit_lengemesek_rajzfilm_kritika/
http://kulturpart.hu/2017/04/27/az_elso_fejezet_a_legnehezebb
http://m.filmtett.ro/cikk/4522
http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/lengemesek-zoldello-kalandok-a-nadasban.html
http://peterdancso.com/lengemesek-kritika/
http://port.hu/cikk/mozi/mi-folyik-a-nadas-melyen-lengemesek/article-45614
http://www.mediaklikk.hu/video/csalad-barat-2017-05-01-i-adas-2/#
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20170417/berg-judit-mese-iro/
http://www.noiszem.hu/haracsok-kozt-vegre-lengemesek-mozikban/
http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20170427-vegre-megint-van-jo-magyar-rajzfilm-a-moziban-lengemesek-berg-judit-palfi-zsolt.html
http://www.prae.hu/article/9772-lengek-a-nagyvasznon/
https://mno.hu/grund/film-a-lengemesekbol-nem-villodzo-nem-poenvadasz-ezert-is-jo-2397381
https://www.filmtekercs.hu/kritikak/ezt-tanitsd-gyereknek-lengemesek
sorozat további epizódjai
Verseny
Motorcsónak
Telepókhálózat
Torpedócsata
Hattyútámadás
Hajóépítés