Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Örkény Lovas Tábor Örkény Lovas Tábor 100%

A történelem által sokat vitatott örkényi lovas tábor történetének bemutatása, a kor leghíresebb, olimpiai szintre és nagydíjra felkészített lovasainak portréja, hozzátartozóinak, ma élő barátainak és tanítványainak a megszólaltatásával. Láthatunk egy nem mindennapi produkciót is egy kaszkadőr szemünk láttára ereszkedik le egy 7 méter hosszú lejtőn a lovával együtt. Ez ma világszám, azonban Örkényben egy lovasnak ez volt a belépője, ha ebben az iskolában szeretett volna tanulni. Az örkényi tanárképző fennállása mindössze 14 tanévet tett ki, amelyből öt háborús esztendő volt. Működése alatt: díjugratásban egy Nemzetek Díj első helyezését csapat (Salzburg, 1931), egy Nemzetek Díjában való egyéni első helyet (Aachen, 1935. Schaurek 0., Mr. Spokes.), egy olimpiai bronzérmet (Berlin, 1936), valamint militaryban olimpiai 5. helyet sikerült szereznünk. Örkény igazi sikere és az “örkényi iskola” mítosza, hírneve a második világháború után keletkezett, elsősorban Némethy Bertalan, Endrődy Ágoston, Hazslinszky-Krull Géza sikerei nyomán….

pályázati adatok

partner
Németh Gyula
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2012
támogatás összege
14 000 000 Ft

alkotók

rendező
Vízler Zsolt
forgatókönyvíró
Vízler Zsolt
operatőr
Horkai Pál
steadycam operatőr
Khín András
zenei szerkesztő
Vízler Zsolt
vágó
Kompos Krisztián
figuratervező
Nyárádi Luca
szakértők, közreműködők
Lázár Vilmos - világbajnok fogathajtó
Zupán Péter - díjugrató szakedző
Ernst József - lovas szakújságíró
Sovák Péter - edző
Rezgő Zoltán - díjugrató olimpikon
Borsó Béla - magyar Spanyol Lovas Iskola tulajdonosa
Lovász József - díjlovas magyar bajnok
Pachl Péter - díjlovas edző - Testnevelési Főiskola
rendezőasszisztens
Csorba Norbert
felvételvezető
Simon Gábor
hangmérnök
Várhegyi Rudolf
építész
Dráviczki Márton
berendező
Dráviczki Márton
fővilágosító
Vida Sándor

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
TV COM Kft.
producer
Németh Gyula
gyártásvezető
Nyárádi Luca
gyártás tervezett ideje
2012.11.01-2013.11.30
forgatás tervezett befejezése
2013.10.20
utómunkák
TV COM STÚDIÓ - vágás, fényelés, felirat, főcím

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
3x26 perc

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
M1 - 2014.04.19
M1 - 2014.04.20
M1 - 2014.04.21
sajtótükör
„Világhírű éllovasaink gyökereit kutatom”