Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A szebeni fiúk 100%

Lengyel Balázs (1918-2007) A szebeni fiúk című ifjúsági regénye azt a nagy történelmi hőstettet mutatja be, ahogy 1849 márciusában Bem József honvédserege visszafoglalta Nagyszebent Puchner generális csapataitól. A szebeni fiúk igazi hősei nem is a szabadságharc történelmi főszereplői, hanem nagyszebeni gyerekek. A gyerekcsapat a történet elején még csak azért vállal némi kockázatot, hogy az őrséget kijátszva, a város falain kívül tudjanak játszani, az önfeledt játéknak azonban hamarosan véget vetnek a háború borzalmai. A Nagyszebenbe érkező sebesültek, a rekvirálások, Puchner tábornok katonáinak erőszakos bekvártélyozása felforgatják a város életét. A szebeni fiúk a háborús zűrzavarban elrejtenek egy menekült asszonyt, aki ráveszi őket arra, hogy az osztrák csapatok terveiről híreket szerezzenek. A gyerekek nekilátnak a jelentős veszéllyel járó hírszerző munkának. Sikerül kihallgatniuk néhány tiszt beszélgetését, de a csapat egyik tagját az osztrákok elkapják és fogdába zárják, miközben egy román és egy magyar fiú gyalog elindul Segesvár felé, hogy az osztrák csapatok támadási tervéről értesítsék Bem tábornokot.

pályázati adatok

partner
Papp Gábor Zsigmond
pályázat típusa
Egri Lajos
pályázat éve
2016
támogatás összege
2 500 000 Ft

alkotók

műfaj
ifjúsági film-forgatókönyv
író
Lengyel Balázs
forgatókönyvíró
Papp Gábor Zsigmond, Burger Anikó
dramaturg
Gál Péter, Skultéti Péter

forgalmazási adatok, díjak

a kész mű tervezett további sorsa
filmgyártás