Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Erdély mozgóképes öröksége 100%

Janovics Jenő kolozsvári színházigazgató, és az általa alapított világhírű filmstúdió második aranykorát éli. Nemrég volt százéves évfordulója annak, hogy bemutatták az első kolozsvári némafilmet, a Sárga csikót. 2015-ben Janovics-évet szervezett a színház és az opera, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál és a román közönség is kezdi felfedezni magának Janovics örökségét, könyvek és dokumentumfilmek készülnek róla, s pár éve csodával határos módon megkerült egy általa írt és az ő filmműhelyében készült film, A tolonc. A nagyközönség (főleg a fiatalok) azonban néhány papírízű szócikken kívül keveset tud róla. Az ő személyét és a százéves kolozsvári filmgyártás képét próbáljuk megragadni egy sorozat segítségével, amely mai filmesek, színházi emberek, helyszínek és történetek által mutatja be a jelenséget. A sorozat célja a mai (főleg fiatal) nézők számára közelebb hozni ezt a roppant izgalmas korszakot.

pályázati adatok

partner
Zágoni Bálint
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2015
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
websorozat
rendező
Jakab-Benke Nándor
ötlet
Jakab-Benke Nándor, Zágoni Bálint
forgatókönyvíró
Jakab-Benke Nándor
operatőr
Varró-Bodoczi Zoltán
zeneszerző
Iszlai József
vágó
Dunai László

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Filmtett Egyesület
producer
Zágoni Bálint
gyártásvezető
Major Lajos
gyártás tervezett ideje
2016.02.01-2016.05.30
forgatás tervezett befejezése
2016.05.15
forgatási helyszínek
Torockó
Kolozsvár

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak

online közzététel
A Világrém, és a többiek
sajtótükör
Erdély mozgóképes öröksége: Janovics és kora