Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Magyar szentek és boldogok. 100%

Árpád-házi szent királylányok

A magyar női szenteket az emeli ki a szentek női közösségéből, hogy egy középkori és egy XX. századi kivételt leszámítva királyi vérből valók. Oly sokan vannak, hogy egy műsor kevés lenne rájuk. Két csoportba osztottam őket. Az Árpád-háziakra, akik többségükben a XIII. században éltek, és azokra, akiknek a szentségében az uralkodói teljesítmény volt a döntő (Skóciai Szent Margit, Szent Iréné bizánci császárnő, Szent Hedvig lengyel királynő és talán Portugáliai Szent Erzsébet). A középkori arisztokrata nők kétféleképpen emelkedhettek ki az átlagból. Szerzetesközösség vezetőiként, akik igy is beleszólhattak a nemzetek sorsába és uralkodónőként egy gyengekezű vagy alkalmatlan fejedelem oldalán. Filmtervemben az életsorsok hosszabb-rövidebb bemutatásával két gondolat körül forgolódom. Az egyik eszmei: a XIII. század extatikus vallásossága, amelynek aktuális párhuzama lehet a közelmúlt és jelenkor nőinek önfeláldozó, másokért tevékeny élete (lásd Salkaházy Sárát, az utolsó tervezett epizód szereplőjét), a másik politikai: az Árpádok dinasztikus terjeszkedése házasságok révén Európában (amit a Habsburgokra szoktak mondani). Az eszmei kisugárzás középpontjában Szent Erzsébet alakja áll, a politikai centrum a magyar királyi udvar. Mindkettőben Szent Margit a főszereplő Krisztus menyasszonyaként, nővérei a koszorús lányok. Sötéten árnyalja a képet, hogy nem önként, hanem atyai, királyi parancsra vállalják a sorsukat, még ha utólag eszményképpé is válnak. Margit is csak a között választhat, királyné lesz idegenben vagy apácafőnöknő. A szereplők: Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla leánya. (Nevelője a veszprémi dominikánus kolostor priórája, Boldog Ilona. Ő az egyetlen, akinek nem ismerjük származását. Nem kizárt azonban, hogy ő is királyi hercegnő volt.) Árpád-házi Boldog Jolán, IV. Béla leánya, Jámbor Boleszló kaliszi és gnieznói herceg felesége; Szent Kinga, IV. Béla leánya, V. Boleszló lengyel király felesége; Prágai Szent Ágnes, III. Béla unokája; Boldog Erzsébet özvegy, V. István leánya; Boldog Erzsébet szűz, III. András leánya; Sziléziai Szent Hedvig, sziléziai hercegné, Meráni Gertrúd húga; Magyarországi Jolán, spanyol királyné, II. András lánya; Boldog Szalomé, II. András menye; vagylagosan Portugáliai Szent Erzsébet, II. Endre dédunokája. Kalandos, viharos, szenvedéssel teli életek. Az epizód stílusa a már elkészültekéhez igazodik. Szereplők rajtam kívül: Pápai Erika, Mécs Károly.

pályázati adatok

partner
Garami Szilvia
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2015
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

címváltozatok
Magyar szentek és boldogok. Szent királylányok
műfaj
ismeretterjesztő
rendező
Jankovics Marcell
forgatókönyvíró
Jankovics Marcell
operatőr
Nádorfi Lajos
vágó
Kovács Béla
narrátor
Jankovics Marcell
közreműködő
Pápai Erika

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Focus Media Center
producer
Sipos Áron
gyártásvezető
Ozorai András
gyártás tervezett ideje
2016.02.15-2017.07.31
forgatási helyszínek
Horvátország
Lengyelország
Magyarország
Olaszország
Szerbia

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
26 perc

forgalmazási adatok, díjak